Civil Agóra: négy napig a Tiéd a Kossuth tér

2017. május 23. 12:30 2017. máj. 23. 12:30

Minden évben május végén érkezik az Állampolgári Részvétel Hete, mely Magyarország egyik legnagyobb civil eseménysorozata, amelyen több száz szervezet és intézmény, helyi, kistérségi, megyei esemény hívja fel a figyelmet az állampolgári részvétel és a helyi cselekvés fontosságára. Szerdától Pécsett a Kossuth téren lehet négy napig gyakorolni, milyen civilnek, állampolgárnak lenni.

A nemzetközi eseménysorozat idei, pécsi akciója több civil szervezet összefogásával valósul meg egy többnapos kitelepülés keretében. Az agóra eredeti, görög jelentése találkozási hely, pont, ahol a város polgárai közügyeikről értesüléseket szerezhettek, azokat megvitathatták.

„Ennek szellemében szervezzük meg saját Agóránkat, melynek célja a helyi kezdeményezések bemutatása, megismerése és tematikus beszélgetéseken, meghívott előadókkal közösen gondolkodni a civil élet jelenéről és jövőjéről” – áll a program Facebook-eseményének leírásában.

A programok és a résztvevők a szervezők szerint még alakulnak. Ami biztosnak tűnik:

1. nap

16:30 Megnyitó

17:00 Demokratikus közösségek - beszélgetés önszerveződő pécsi közösségek tagjainak részvételével, a Pécsi Szabadegyetem szervezésében. A beszélgetést vezeti: Peták Péter és Szatmári Áron.

2. nap

17:00 Tubesi lokátor vs. bodai atomtemető, kerekasztal beszélgetés a pécsi zöld aktivitásról

A beszélgetéssel párhuzamosan az Élmény Tár Tanoda biztosít programot a kisgyerekeknek!

20:00 Filmvetítés és beszélgetés: I, Daniel Blake

3. nap

15:00 Átláthatóság: Önkormányzat vs. civilek, kerekasztal beszélgetés A Város Mindenkié Pécs csoport szervezésében

16.30 Civil szervezetek jelene és jövője, kerekasztal beszélgetés a finaszírozás nehézségeiről, lehetőségeiről és a magyarországi légkörről

Este: koncert és utcabál

4. nap

A délelőtt folyamán lehetőség lesz a Szociopoly játék megismerésére az Emberség Erejével Alapítvány munkatársaival.

Helyi társadalmi kezdeményezések bemutatása: beszélgetések meghívott szervezetekkel, csoportokkal

17:00 Lakhatás és szegénység Magyarországon, kerekasztal beszélgetés A Város Mindenkié Pécs szervezésében

A Kossuth tér 4 napig a civileké, egész nap várják az érdeklődőket kiállítással, infópulttal!