Vincze Balázs: "végre azt csinálhatják, ami a dolguk"

Az újjászületés évadát hirdette meg a 2017/2018-as idényre a Pécsi Balett, amely január 1-jén önállósult a Pécsi Nemzeti Színháztól (PNSZ).
 
 

Vincze Balázs: "végre azt csinálhatják, ami a dolguk"

Az újjászületés évadát hirdette meg a 2017/2018-as idényre a Pécsi Balett, amely január 1-jén önállósult a Pécsi Nemzeti Színháztól (PNSZ).
 
 
 
 

 
 

Vincze Balázs: "végre azt csinálhatják, ami a dolguk"

Az újjászületés évadát hirdette meg a 2017/2018-as idényre a Pécsi Balett, amely január 1-jén önállósult a Pécsi Nemzeti Színháztól (PNSZ).

Vincze Balázs, az 1960-ban alapított tánctársulat májusban Seregi-díjjal kitüntetett igazgatója a szerdai évadbejelentő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy "végre azt csinálhatják, ami a dolguk".

A következő évadban két bemutatót terveznek: Shakespeare Makrancos hölgye a PNSZ-ben, a Földi Béla koreográfus közreműködésével megvalósuló, két egyfelvonásos részből álló, Diamonds munkacímű produkció a Zsolnay Kulturális Negyedben lesz látható, amelynek a társulat a rezidens balettegyüttese lett. A Pécsi Balett 1960-ban történt megalapításától kezdve a PNSZ tánckaraként szerepelt a teátrum alapító okiratában. Ebből fakadóan a balettelőadások és a színház zenés darabjainak kiszolgálása miatt a társulatnak kétféle minőségű és tudást igénylő feladatot kellett ellátnia.

Vincze Balázs kiemelte: az önállósodásnak köszönhetően a társulat többet vendégszerepelhet. A közönség négy alkalommal láthatja a fővárosi Müpában a Diótörőt, tizenkét vidéki városban leköltött műsoruk van, meghívást kaptak az izreali Karmiel Fesztiválra, amely a közel-keleti országban egy hatállomásos turnéval is kiegészül, októberben pedig mintegy húsz előadást tartanak Mexikóban - sorolta.

Beszámolt arról is, hogy a társulat célul tűzte ki, hogy nemzeti státuszú együttes legyen. A társulathoz a Pécsi Művészeti Gimnáziumból és Szakgimnázium három növendéke, a Magyar Táncművészeti Egyetemről pedig egy japán és egy olaszországi táncművész csatlakozott - ismertette.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár történelmi esélynek nevezte az önállósulást, hangsúlyozva, hogy ezzel "új sebességfokozatba" kapcsol a Pécsi Balett.

Az együttest méltatva úgy fogalmazott: a Pécsi Balett a szegedi és győri együttesekkel, valamint az operaház balett-társulatával azonos szakmai rangon teljesít. Az államtitkár a finanszírozásra kitérve jelezte: az állam a Pécsi Balettet 2016-tól évi 50 millió forintos támogatásban részesíti.

Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs kultúráért felelős alpolgármestere szerint az önállósodás léptékváltást jelent a Pécsi Balett működésében, amelyet a baranyai megyeszékhely önkormányzata évente 35 millió forinttal támogat.

A sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló balett-termet a 19 tagú társulat jelenlétében szimbolikus próba keretében avatták fel, amelyhez Hoppál Péter zongorán biztosította a zenét.

Vincze Balázs az MTI érdeklődésére közölte, társulatuk a két bemutatón kívül még öt produkciót tart repertoáron.

 

 

 
 
Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ön szerint is egyre több a hülye sofőr? (lezárva)

 
  • 421   Határozottan, napról napra több

     
  • 14   Épphogy nem, egyre javul a közlekedés

     
  • 275   Mindig is ennyien voltak, csak eddig nem videózták nyakra-főre őket

     
  • 105   Soros