Pingpongoznak a rendőrök a fideszes elnök ügyével

2017. augusztus 16. 15:15 2017. aug. 16. 15:15

Nem tűnik népszerűnek a hivatali visszaélés miatt tett büntetőfeljelentés, amely a Legfőbb Ügyészség szerint „alapvetően” a Tolna megyei közgyűlés fideszes elnöke ellen irányul. Mintha egyik megyei rendőr-főkapitányság sem szívesen foglalkozna vele.

Mint ismert: Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt az Európai Uniós területfejlesztési (TOP) források elosztása miatt.

Az csak az egyik dolog, hogy a Tolna Megyei Közgyűlésről az elsők között derült ki: gyanús körülmények között döntöttek a területfejlesztési pénzek elosztásáról: kikapcsolt szavazógéppel, a képviselők érintettségére fittyet hányva és falra kivetített, beazonosíthatatlan projekt-kódok alapján folyt a voksolás.

Az ezt firtató Szabó Loránd által vezetett Dombóvár pályázatainak többsége el is vérzett. A polgármester egy pillanatig nem csinált titkot belőle: ennek azért sok köze lehetett ahhoz, hogy egy kizárólag Tolna megyében született döntés alapján egyetlen ottani városként igen komoly hátrányba kerültek a pályázatok. A polgármester szerint ez nem volt több pitiáner politikai bosszúnál: a Fidesz a városban csúnya vereséget szenvedett a 2014-es önkormányzati választásokon, élén a szintén dombóvári Fehérvári Tamással, mint a kormánypárt arcával. Aki közben a megyei közgyűlés elnöke lett.

Bár a feljelentés ismeretlen tettes ellen született, azt már a Legfőbb Ügyészség is megállapította határozatában, hogy az alapvetően Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke ellen irányul”. Ezért is jelölték ki a nyomozás felügyeletére a Baranya Megyei Főügyészséget.

Hárított is egy combosat a fideszes politikus a párt dombóvári szervezetének Facebook-oldalán.

A baranyai főügyészség ettől függetlenül elrendelte az ügyben a nyomozást, azzal pedig a szintén baranyai rendőr-főkapitányságot bízta meg.

Ám a kényes ügy nem tűnik valami népszerűnek. Egy július közepén született határozatban a baranyai főkapitányság „áttette” az ügyet Tolna megyébe, mert az elkövetés helye szerint ők az illetékes hatóság. Azok után, hogy a legfőbb ügyészség már július eleji határozatában azzal indokolta a baranyai hatóság kijelölését, hogy a Tolna megyei fideszes politikus munkakapcsolatban és személyesen is jó viszonyban van a főügyésszel.

A csoda nem is váratott magára sokáig: egy augusztus elsején kelt dokumentumbók kiderül: az ORFK kizárta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot a nyomozásból.

Na és melyik főkapitányságot jelölte ki a nyomozásra?

Igen, természetesen a baranyait. Így vagy úgy, de lassan elfogy a zongora, és egyszer csak muszáj lesz majd nyomozni.