Egy évbe telt, mire új kútja lett három somogyi falunak

2017. augusztus 19. 09:08 2017. aug. 19. 09:08

Egy évbe került, mire lett új kútja három dél-somogyi településnek. A beruházás alig 18 millió forintos költségének 90 százalékát a vis maior-keretből fedezték a falvak.

Tavaly nyáron mondta fel a szolgálatot az a fúrt kút, amely három dél-somogyi települést - Bélavár, Heresznye, Vízvár - látott el ivóvízzel.

Mint a vízvári polgármester, Kozma László a sonline.hu-nak elmondta, a kút tavaly augusztus első hétvégéjén mondta be az unalmast, ami a nyári nagy melegben igencsak rosszul érintette a három település lakóit.

A kút javítása és felújítása nem tűnt középtávon sem kifizetődőnek, ezért a három település vezetősége úgy döntött, új kutat fúratnak.

A kivitelezés azonban elhúzódott, a nyárból ősz, majd tél lett, így a kemény fagyok alatt is alternatív módon kellett megoldani Bélavár, Heresznye és Vízvár ellátását: lajtos kocsik hozták a vizet, melyet aztán a hidroglóbuszba pumpáltak föl, hogy onnan ellássák a három falut.

A kútfúrást végül egy ceglédi cég csinálta meg, a nettó 17,8 millió forintos munkálat költségének 90 százalékát vis maior-keretből oldotta meg a három falu.

A sonline.hu cikke szerint "a kút jelenleg 320-330 liter/perc teljesítménnyel látja el a hálózatot vízzel. A beüzemelés előtt természetesen háromszor hivatalosan is bevizsgálták a csapba kerülő éltető folyadékot, s azóta a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) többször is tesztelte, hiszen innentől kezdve a cég felelőssége a vízellátás biztosítása megfelelő minőségben. A jelenlegi, már üzemelő kút csupán pár méterrel csak került arrébb a régitől, hiszen ugyanazt az ivóvízbázist fúrták most meg, mit ami korábban már ivóvízzel látta el az érintett három település fogyasztóját a nagyjából 750 bekötésen."

A közeljövőben újabb fejlesztés jöhet, ugyanis Vízvár is benne van abban a konzorciumban, amely 150 millió forintos értékben víztisztító beruházásokat végezhet a hálózaton (vezetékek cseréje például).