Hoppá: autóút lesz csak az M6-os határig tartó utolsó szakasza

2017. szeptember 17. 11:08 2017. szept. 17. 11:08

Az eddig ismert tervek szerint autópályaként éri el a horvát határt az M6-os gyorsforgalmi út, ám most úgy tűnik, megint változott az elképzelés. Egy módosítás ugyanis már csak autóútként számol a hiányzó 20 kilométeres szakasszal.

Módosította a kormány az útfejlesztési stratégiáját, ami újfent érinti Baranyát is.

A Napi.hu cikke szerint ugyanis az M6-os autópálya utolsó, a horvát határig tartó 20 kilométere nem autópálya, hanem csak autóút lesz. (Az autóútnál is fizikailag vannak elválasztva a sávok, szintbeli útkeresztezést csak nagyon indokolt esetben alakítanak ki rajta, de a 3,5 tonnánál könnyebb járművek végsebessége csak 110 kilométer/óra, nem 130, mint az autópályáknál.)

A cikk szerint a tervezett befejezése 2020 harmadik negyedévében, azaz ősszel várható. Ez már kicsivel konkrétabb információ, eddig ugyanis csak arról lehetett tudni, hogy 2020 második felében lesz kész - ha nem lesz csúszás. Márpedig az autópályák építésénél mindig elő szokott fordulni a csúszás.

A 2015-ös tervek szerinti nyomvonal és autópálya-csomópontok láthatók ezen a térképen:

null

null

Az M6-os utolsó 20 kilométerének becsült építési összege jelen állás szerint nettó 60 milliárd forintba kerülhet - írtuk korábbi cikkünkben.