Kórusban zúg a szocizás a Csizi-bizottságból

2017. szeptember 19. 15:38 2017. szept. 19. 15:38

Továbbra sem tágít a Csizi-bizottság vezérkara attól, hogy minden rosszról a szocialisták tehetnek, ami Pécsett az elmúlt évtizedben történt. Ja, és elvándorlás sincs, csak kiköltözés a városból.

Mint egy uniszónóban működő háromfejű sárkány, olyan Páva Zsolt, Csizi Péter és Hoppál Péter abban a hármas interjúban, melyet az önkormányzati lapnak adtak.

Páva szerint még mindig ő vezeti amúgy a várost, azzal, hogy lett ez a Csizi-vezette bizottság, azzal csak a 2014 előtti állapotok tértek vissza: 2010-14 közt Csizi és Hoppál önkormányzati képviselők is voltak országgyűlési képviselőségük mellett (Hoppál bizottsági elnökként, Csizi alpolgármesterként emelte a városvezetés fényét).

Vagyis már akkor is beleszóltak a döntési mechanizmusba.

Páva szerint 2009-2010-ben új rendszerváltást hozott a Fidesz, aki azt is hozzátette, a szocialisták alatt milliárdos jutalmak voltak, korrupt volt a parkolási rendszer, és szoci magánfazekakban rotyogott a közétkeztetési menü.

A polgár-nem-mester arról is beszámolt, hogy folyamatosan robbannak a szocialista aknák a lába alatt, nekünk itt egyből Ludmilla ugrott be, aki "aknamezőn szökell, le sem ér a lába". Természetesen a szocialista csontvázak is kiestek a szekrényből, Expo Center, Jókai tér, beázó iskolák - lehet, hogy rossz annak a szekrénynek az ajtaja.

Csizi Péter lángoló buszokról álmodozott (lehet, hogy a "forró őszre" készül?), utána csengetett egy picit: szerinte ugyan a kormány az önkormányzat adósságát átvállalta 2014-ben, de az önkormányzati cégekét nem. És természetesen ezt is a szocialistáknak lehet megköszönni, akik rákényszerítették a városi cégeket a hitelfelvételre. Persze a buszokat is ellopták, egytől egyig, nyilván mindenkinek a vágya a kert végébe egy alig használt Ikarus. Emiatt kellett hitelt felvenni az új buszokra - azt csak mi tennénk hozzá, hogy ez olyan jól sikerült, hogy a nyomozóhatóságok érdeklődését is felkeltette.

Csizi Péter egyébként arról is beszélt az interjúban, hogy a "szocialisták majdnem ellopták a jövőnket." Ha a Csizi-bizottság így folytatja, nekik sikerülni is fog.

Ám megálljunk, hisz' ha még nincs is itt, de már látszik a költő által is megénekelt Kánaán.

Ugyanis azokkal a megszorító intézkedésekkel, amelyeket az előrehozott szeptemberi közgyűlésen vert át a fideszes többség, azoknak Páva szerint fél év múlva már látható eredményei lesznek. Csizi Péter országgyűlési képviselő és helyi főispán még arra is kitért, hogy Pécs lakossága nem az elvándorlás miatt fogy, hanem mert a környező településekre, az agglomerációba költöznek az emberek. Ja és hogy a szocik alatt csak egy befektető érkezett a városba, a Fidesz nyolc éve alatt meg tíz.

Igazándiból nem szeretnénk mindent lelőni ebből a páratlan interjúból, Hoppál Péter agymenéseit most ezért is hagytuk ki, akinek van kedve belemélyedni a "bújj a szoci mögé"-hadművelet újabb bugyrába, az bátran kattintson csak a Pécs alternatív valóságát bemutató lapra.