Szakács: megy a sumákolás a pécsi reptér körül

2017. szeptember 26. 12:22 2017. szept. 26. 12:22

Három ember háromfélét mondott a pécsi reptér állami, majd orosz kézbe adásáról. Szakács László szerint a városvezetés és a kormány nem cáfolta a hírt, előbbitől határozott döntést, utóbbitól írásos választ vár arra: mi lesz a pécsiek vagyonával.

- Mióta gyámság alá helyezték Pécs polgármesterét, furcsa dolgok történnek a pécsi vagyon körül – mondta Szakács László, az MSZP parlamenti frakcióvezető helyettese a város főterén tartott sajtótájékoztatóján. – Megjelent egy újsághír, mi szerint állami tulajdonba kerül a pécsi reptér, amit majd az oroszoknak adnak bérbe - mondta.

A politikus szerint azonnal felmerül: miért nem a város teszi meg ezt, a rendszeres bevételi forrást miért cseréli el egy egyszeri tőkeinjekcióra. Ennél is furcsább Szakács szerint az ügy kormányzati kommunikációja.

- Eddig hárman szólaltak meg és háromfélét mondtak – így a baloldali parlamenti képviselő.

– Lázár János elmondása szerint nem is tudott róla. Hoppál Péter, a kettes számú pécsi pártbizottság vezetője arról beszélt, hogy ingyen pénz nincs, a kabinet tagjaival egyeztet arról, hogy bizonyos pécsi vállalkozások, intézmények állami kézbe kerülhessenek. Harmadikként Fónagy János államtitkár hétfőn azt mondta hogy „nem”, ez a teljes érvrendszere is volt.

Szakács szerint ezek után nagy kérdés, hogy mi lesz a pécsiek vagyonával, gondolva a vízműre, a hőszolgáltatóra vagy a városközponti ingatlanokra: a városvezetésnek nem sikerült cáfolnia a megjelent híreket.

A politikus leszögezte: Seszták Miklós és Lázár János minisztereket írásban is megkérdezi, hogy legyen egy pecsétes papír a kormány válaszáról. A pécsi közgyűlés következő ülésére egy előterjesztést visznek be a szocialisták. Ez arról szól majd, hogy a városvezetés határozza el: a stratégiai fontosságú, közszolgáltatást végző vagy a pécsi gazdaság tekintetében kitörési pontnak számító ingatlanokat, gazdasági társaságokat, intézményeket a város megtartja, azokat nem helyezi állami gyámság alá – ha már a polgármestert odaadták.

Szakács László hozzátette: 2009 óta kalandos életet élt minden, ami a pécsiek vagyonával kapcsolatos. A politikus példaként hozta a vízműfoglalást, a Tettye bukdácsolását, a Zsolnay einstand-kísérletét, amelynek először a munkáltatóit, majd a munkáit akarták elvinni, a vége meg az lett, hogy most a gyárnak van jelentős pécsi vagyonon jelzálogjoga.

– Idáig sikerült ezeknek az amatőr, tehetségtelen embereknek elvinni a pécsi vagyon sorsát – mondta Szakács. – Még csak nem is lelkes, inkább lelketlen amatőrökről van szó. Ezért mondjuk azt, hogy a gyámság alá helyezett polgármester mondjon le és írjanak ki időközi választásokat.

Hoppá: váratlan reakció a Fidesztől!

Az elmondottakra rövid közleményben reagált a Fidesz pécsi szervezete. Összefoglaljuk még rövidebben:

Tönkretették

Hitelt vettek fel

Jutalmak

Ők helyrehozzák