Nyílt árverésen adják el a volt pécsi bőrklinikát

2017. szeptember 29. 10:16 2017. szept. 29. 10:16

Nyílt árverésen értékesíti a volt bőrklinika épületét a pécsi önkormányzat, a tervek szerint október 25-én már kiderülhet, kihez is került az ingatlan.

Még szeptember 27-én írtuk meg, hogy eladná a volt pécsi bőrklinika Kodály Zoltán utcai épületegyüttesét. Az ezzel foglalkozó előterjesztés szerint az ingatlan forgalmi értéke992,8 millió forint, de van rajta egy OTP-s jelzálog is, 934 millió forint erejéig. A dokumentum arra is kitért, hogy az OTP-nek 11,86 milliárd forintos keretbiztosítéki jelzálogjoga van, amiből 934 millió erejéig a Bőrklinika ingatlan van terhelve.

Az előterjesztésben az is áll, hogy jelenleg a bőrklinika ingatlana oktatási-egészségügyi besorolás alatt áll, ha mást akar a majdani befektető végezni, akkor át kell sorolni a helyi építési szabályzatban a területet.

Az ingatlan eladására a rendkívüli közgyűlés szeptember 28-án mondta rá az áment, az előterjesztést 18 igennel, 3 nem és 5 tartózkodás mellett szavazták meg.

A megszavazott előterjesztés felidézte, hogy a Kodály Zoltán utcai ingatlan 2009-ben a magyar állam, a Pécsi Tudományegyetem és az önkormányzata közötti csereszerződés alapján került a város tulajdonába, a Leőwey Klára Gimnázium elhelyezése céljából. Mivel azonban a gimnázium nem költözött oda, az épület funkció nélkül maradt. Az önkormányzat 2015 márciusában lépett birtokba, és az ingatlan hasznosítását tűzte ki célul - írták. A dokumentum kitért arra is, hogy az "előterjesztést konkrét befektetői szándék előzte meg".

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az ülésen kiemelte: a "meglehetősen leromlott állapotú" épület értéke az új ingatlanforgalmi szakvélemény alapján nettó 992,8 millió forint, ami mintegy 69 millióval haladja meg a korábbi értékbecslés összegét. A polgármester a hivatal gazdálkodásában előállt 7,5 milliárd forintos hiányra utalva azt mondta, hogy az ingatlaneladás jelentősen könnyíthet az önkormányzat költségvetési helyzetén.

Páva Zsolt javaslata szerint az ingatlant transzparens árverési eljárás keretében értékesítik. A hirdetményt az önkormányzat honlapján, ügyfélszolgálati helyiségeiben és a helyi médiában is közzéteszik, az eredményét pedig október 25-én ismertetik.

Az előterjesztés szerint a pécsi építési szabályzat jelenleg az ingatlan oktatási-egészségügyi célú hasznosítását teszi lehetővé. A polgármester szerint ugyanakkor felmerülhet, hogy az új tulajdonos nem ilyen hasznosítást tervez, ezért az építési szabályzatban az erre vonatkozó korlátozás módosítása később "megoldás lehet".

Gulyás Emil, az MSZP önkormányzati képviselője az ülésen azt valószínűsítette, hogy az új tulajdonos nem a jelenlegi megkötés szerinti hasznosítást tervez. Egyúttal azt javasolta: még az eljárás előtt módosítsák a hasznosíthatóság kritériumait, mert így a jelenlegi kikiáltási árat "lényegesen meghaladó" összegért találhat gazdára a 18 ezer négyzetméter területű, "rendkívül jó fekvésű" ingatlan.

Fogarasi Gábor jobbikos képviselő arról beszélt, hogy az építési szabályzat későbbi módosításával az önkormányzat egy magánvállalkozónak fog kedvezni, akiről azt is megjegyezte: "tudjuk jól, hogy Fidesz-közeli személy lesz".

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) képviselője kifogásolta, hogy nem hozzák nyilvánosságra a befektető kilétét.