Cserdi befogadja az Őcsényből kitiltott menekülteket

2017. október 5. 07:21 2017. okt. 5. 07:21

Szállást és vacsorát is ajánlott Cserdi polgármestere, Bogdán László azoknak a menekülteknek, akik miatt - pusztán érkezésük hírére - néhány napja tolnai Cserdiben pánik- és lincshangulat alakult ki.

Amint arról hírt adtunk, szeptember végén derült ki, hogy a Tolna megyei Őcsényben egy helyi vállalkozó felajánlotta a Migration Aidnek a panzióját, hogy ott a magyar állam oltalma alatt álló menekültek - leginkább családok - pihenhessenek pár napot. A hírek szerint először csak nyolc főről lett volna szó.

Ettől a hírtől úgy felbojdult a falu, hogy falugyűlést hívtak össze, elutasították az ötletet, hogy menekültek érkezzenek a településre. Volt, aki a panziótulajdonost fenyegette meg az épület felgyújtásával, más attól tartott, a menekültek ugyanazt fogják csinálni, mint a törökök Buda várának elfoglalásakor, mások pedig attól rettegtek, ezután a panzióval szembeni iskolától haza kell kísérniük a gyermekeiket a menekültek miatt. Másnap reggelre kiszúrták a panziós autójának kerekeit, és egy másik kocsiét is. Néhány helyi azt mondta, örüljön a panziós, hogy ennyivel megúszta a dolgot.

A kialakult hangulat miatt lemondott a települést 11 évig polgármesterként vezető Fülöp János. „Itt 11 évig nyugalom és béke volt, elegem van, a falu lakóit nem lehet egymásnak ugrasztani. Holnaptól hivatalos, de lemondok.” - idézte szavait a Magyar Nemzet.

Cserdi befogadná az elutasított menekülteket

Bogdán László, a baranyai Cserdi független polgármestere tárt karokkal várja azokat a menekülteket, akiktől úgy megrettentek az őcsényiek, hogy még a polgármesterük is lemondott - derült ki a Hír TV cikkéből. A falu vezetője vacsora mellett szállást is ajánlott nekik, emellett a volt őcsényi polgármestert, Fülöp Jánost is befogadná.

[size="16"]„Én megértem a polgit. Én a polgit is befogadom, és itt szeretném fölajánlani azt a lehetőséget, hogy Cserdibe szívesen látjuk ezeket az embereket. Megtisztelő lenne számunkra, hogyha ezeket az embereket nem terroristának és nem mindenféle jelzővel illetnénk. Ezek egyszerű emberek, akik bajban vannak. Miniszterelnök úr, most majd ne dobjanak a fekete autóba, de én szeretném, hogyha ezeket az embereket egy picit jobban figyelnénk és óvnánk”[/size]

- idézte Bogdán László szavait a cikk.