Az időjárás egy geci

2017. október 5. 14:13 2017. okt. 5. 14:13

Nincs ezen mit szépíteni, nagy lehűlés jön, és ez fáj.

Csütörtök estétől észak felől felhősödés kezdődik, és északon helyenként eső, zápor is kialakul - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. A délnyugati szél, majd estétől az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik. A késő esti órákban az északi országrészben viharos széllökések várhatók. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet.

Pénteken észak felől csökken a felhőzet, a csapadékzóna dél felé fokozatosan elhagyja az országot. A nap nagy részében változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre lehet számítani, délután már csak helyenként fordulhat elő zápor. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű, ami valljuk be, igen rossz élmény lesz a csütörtöki huszonfokok után.

Szombaton a szakemberek szerint délkeleten, keleten sok lesz a fátyolfelhő, emellett napközben gomolyfelhőzet képződik. Estétől kiderül az ég. Helyenként kisebb zápor kialakulhat. Az északnyugati, északi szél időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között, a Dunántúl szelesebb részein 10, 11 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul majd.

Vasárnap nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan, nagyobb eséllyel északon eső, zápor is lehet. A nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödik. Nem tér vissza a 25 fok: a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, a legmelegebb órákban pedig 13 és 18 fok közötti értékeket mutat majd a hőmérő.