Más autó rendszámát használta a testvérpár - a rendőrök nem díjazták ezt

2017. október 7. 11:57 2017. okt. 7. 11:57

Egy földúton csapatta egy testvérpár Pusztakovácsi mellett, mikor leintették őket a rendőrök. Hamar kiderült, hogy nincs minden rendben a rendszámmal.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint október 6-án a Marcali Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai Pusztakovácsi külterületén, egy földúton igazoltattak két táskai férfit (testvérek), akik egy Ford Fiesta típusú személyautóval közlekedtek.

"Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a járművön lévő rendszám egy másik, hónapokkal korábban a forgalomból kivont autóhoz tartozott.

A körzeti megbízottak az autó tulajdonosát és a sofőrt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és – szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt, amelynek során beismerő vallomást tettek" - olvasható a közleményben.