A legvidámabb barokk – díjat ért a műhelymunka

2017. október 16. 15:26 2017. okt. 16. 15:26

A Pannon Filharmonikusok és a Fesztiválkórus produkciója nyerte el a varasdi barokk fesztiválon a legjobb teljesítményért járó díjat.

Hogy erről stílusosan egy barokk körmondatban emlékezzünk meg:

Magyarország volt a díszvendége az idén 47. alkalommal megrendezett Varasdi Barokk Esték nemzetközi horvát komolyzenei fesztiválnak, amelyet szeptember 22. és október 2. között tartottak és amelyen a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusának közreműködésével fellépő együttest Bogányi Tibor, a PFZ vezető karmestere dirigálta a fesztivál első hétvégéjén, mely produkciónak a fesztivál zsűrije a legjobb teljesítményért járó Ivan Lukačić-díjat ítélte oda, az ezért járó díjat pedig 2017. október 12-én, a zenekar hangversenyén a Kodály Központban Horváth Zsolt, az együttes igazgatója vette át.

„A barokk pompáját felidéző koncertek és események évente közel tízezer látogatót vonzanak. A Pannon Filharmonikusok a két éve tudatosan felvállalt, a barokk stílus korhű előadásmódját előtérbe helyező szakmai műhelymunkájának köszönhetően kapott meghívást a rangos nemzetközi fesztiválra, melyben kiemelt szerepe volt a 2015-ban alapított Fesztiválkórus két művészei vezető – Dobos László és Vass András – nagyszerű felkészítő munkájának”

– áll a Pannon Filharmonikusok közleményében