A hősök előtt tisztelegnek, a városvezetés előtt nem

2017. október 21. 07:58 2017. okt. 21. 07:58

Sőt, nekik petíciót függesztenek ki civilek és ellenzéki politikusok hétfőn délután, az 1956-os forradalom ünnepén.

Hétfőn délután négykor a Széchenyi téren kezdődik a „Nem ezért harcoltak…” elnevezésű demonstrációval egybekötött fáklyás felvonulás, amelyen baloldali politikusok és civilek vesznek részt.

A gyülekező után Ágoston Andrea szervező, Tóth Bertalan és Szakács László szocialista képviselők és Barna Attila DK-s politikus mondanak beszédet a város főterén, majd a városlakók kifüggesztett petícióval üzenhetnek a város vezetőinek, akikkel nyilvános fórumokon vagy közterület-felügyelőkkel védett közgyűléseken már nemigen lehet találkozni.

A résztvevők fél ötkor a Király utcán át átvonulnak a 48-as térre, ahol megkoszorúzzák hőseink emlékhelyét.

A szervezők gondosan ügyeltek arra, hogy a rendezvény sehol ne ütközzön a városvezetés programjaival. A céljuk az, hogy azok is leróhassák tiszteletüket 1956, a magyar szabadság hőseinek emléke előtt, akik szerint Pécs és az ország ügyei nagyon rossz irányt vettek, akik szerint a város és az ország mostani vezetésében már nincs semmi tiszteletre méltó, ezért ünnepelni sem szeretnének velük közösen.