Bealkonyul a Patrónusnak, szövetkezet lép a helyébe

2017. november 14. 15:13 2017. nov. 14. 15:13

Jobblétre szenderül a Pécsi Patrónus Nkft., a helyét egy szociális szövetkezet veszi át. Viharos kezdet után csendben múlik ki a környékbeli gazdák terményeit Pécsre kormányozó társaság, de talán a szövetkezet nem kerül majd annyiba a pécsi adófizetőknek.

Ha még sose hallott a Pécsi Patrónus Kft.-ről, akkor se szégyellje magát nagyon. Az utóbbi években elég nagy csend honolt körülötte, pedig elég viharosan indult a cég.

A Patrónus 2011-12-ben startolt, Kővári János, a pécsi közgyűlés akkor még nyíltan Fidesz-ÖPE színekben, ma a legkevésbé ellenzéki civilként politizáló városatyja támogatta igen vehemensen az indulást.

A pécsi közgyűlés 2012-ben 15 millió forintos támogatást szavazott meg a cégnek, amit eredetileg négy évre lebontva kaptak volna meg, de végül egy összegben jutottak hozzá, hiába tiltakozott az ellenzék. A nagy terv az volt, hogy majd az akkor már Hungast-féle közétkeztetésbe is beszáll a környékbeli termelők megsegítésére létrejött társaság, de az nem jött össze. A társaság 2012-es évről szóló beszámolójában az ügyvezető így írt a cég működéséről:

"A társaság megalakulást követően a gazdasági évben érdemi tevékenységet nem folytatott. Az alapítói koncepció megvalósítása a piaci viszonyok megváltozása miatt nem tudott elkezdődni, ezért nem rendelkezik árbevétellel".

Biztosan keményen dolgozott a két ügyvezetővel is ellátott társaság, de a piaci rést nem sikerült megtalálni, le is mondtak. A cégnek ettől még ki kellett fizetnie 5,6 millió bért és egy misztikus, 3,6 milliós megbízási díjat is.

Később nonprofittá vált a Kft., új vezetést kapott, de az áttörés elmaradt, legalábbis 2015-re az eredetileg tervezett 2,5 helyett 6 milliós városi támogatás kellett a Patrónusnak, megint csak a pécsi adófizetők bugyellárisából.

Aztán elcsendesedett a répavircsaft, legközelebb 2017 januárjában hallatott magáról a társaság, amikor is a Fodor Ibolya-féle Tüke Piac üzemeltetését megkapta a Patrónus.

Aki a szívébe zárta a kicsi, de legalább főleg a pécsiek adóforintjából üzemelő társaságot, arra szomorú csütörtök virrad. A pécsi közgyűlés aznapi ülésén ugyanis már annak – az egyébként szintén Patrónus nevű – a szociális szövetkezetnek a létrehozásáról tárgyalnak, amely átveszi a cég feladatait. A társaságot ugyanis október 31-el utolérte a végelszámolás réme. Szerencsére a szövetkezet elnökségében ott lesz Vozár Pál, Kővári János volt képviselő-társa, így nem marad teljesen ÖPÉ-tlen az új alakulat.

ÖPE: ezer család megélhetése a tét

Cikkünkre reagálva az Összefogás Pécsért Egyesület az alábbi nyilatkozatot juttatta el hozzánk:

"A Patrónus NKft.-t - az ÖPE kezdeményezésére - az önkormányzat arra hozta létre, hogy az egészséges, helyi termékek bekerüljenek a helyi fogyasztásba, és ne külföldi, sokszor egészségtelen élelmiszert fogyasszunk. Ezzel hozzájárulva több száz, termelésből élő pécsi, Pécs környéki ember megélhetéséhez is. Most továbbfejlesztjük ezt a lehetőséget, és a Patrónus helyét egy szociális szövetkezet veszi át, amely termelőkből áll, és hozzájuk csatlakozik az önkormányzat a maga lehetőségeivel. Így a Búza téri piac mellett ezután a megújuló uránvárosi és a már felújított kertvárosi piacon, valamint az új Vásárcsarnokban is találkozhatnak majd pécsiek a helyi termékekkel. Mindemellett a helyi közintézmények és vendéglátók is egyre többen rendelik meg és használják fel a helyi termékeket. Számításaink szerint két éven belül közel ezer családnak lesz így biztos megélhetése, és mi pécsiek a városban mindenütt egészséges élelmiszereket fogyaszthatunk."