Sovány a biztosítás, ha eldurranna a paksi atomerőmű

2017. november 25. 09:45 2017. nov. 25. 09:45

Összesen 37,5 milliárd forint áll rendelkezésre a paksi atomerőmű biztosítására, vagyis ennyiből kellene egy nagyobb káresemény következményeit orvosolni.

Összesen 100 millió SDR, vagyis átszámítva mintegy 37,5 milliárd forintot fizetne a biztosítókból álló konzorcium, ha a paksi atomerőműben valamilyen nagyobb káresemény következne be - olvasható a G7 cikkében.

A lap szerint ha véletlenül egy évben két nagyobb káresemény következne be, akkor a másodikra már jóval kevesebb pénz maradna, ugyanis a nukleáris kárfelelősség-limit egy évre körülbelül 45 milliárd forintnak megfelelő SDR.

SDR: "a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mesterséges devizája. Valójában egy valutakosár, amiben dollár, euró, font, jen és jüan van különböző arányokban. Ennek megfelelően a forinthoz viszonyított árfolyama is úgy mozog, ahogy a fent említett pénznemeké. Jelenleg 375 forintot ér egy SDR" - olvasható a cikkben.

A G7 cikke szerint a kárbiztosítási összeg az utóbbi években nem nagyon emelkedett, ha pedig valóban bekövetkezne egy jelentősebb káresemény a paksi atomerőműben, akkor ebből az összegből kellene az összes kárt kifizetni.

Az atomerőmű biztosítására hét társaság - Allianz, a CIG Pannónia, a Generali, a Groupama, a HDI Versicherung AG, az Union és az Uniqa - állt össze konzorciumba, így indultak el a nyári közbeszerzésen. Rajtuk kívül a cikk szerint nem is indult más, mivel rendkívül komoly biztosítási tételről van szó, amihez komoly referenciákat várnak el. Az atomerőművet jó ideje már ezek a cégek biztosítják, az Uniqa 2013-ban lépett be a konzorciumba.

"Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2018-ra 1,29 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 404 millió forintot) fizet a biztosításért, pont annyit, mint az előző három évben is. A díj korábban sem mozgott jelentősen: 2012-ben 1,17 millió euróról indult" - olvasható a cikkben.