Kaposváron nem veszik fél vállról az adventet

2017. november 28. 13:35 2017. nov. 28. 13:35

Több mint száz programmal, köztük koncertekkel, kiállításokkal, kézműves vásárral várják az érdeklődőket december 3. és január 2. között Kaposváron.

Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója az advent időszakában, a két ünnep között, valamint az újév első napjaiban sorra kerülő rendezvényekről szóló keddi sajtótájékoztatón elmondta: a Kossuth téren felállított Pajtaszínház és a város művelődési intézményei szinte folyamatosan lehetőséget biztosítanak a helyi művészeti csoportok, iskolások színvonalas előadásainak.

Kitért rá, hogy a Kaposvári advent elnevezésű programsorozat december 3-án veszi kezdetét az első adventi gyertya meggyújtásával, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulóinak műsorával, a város ünnepi fénybe "öltöztetésével", Wolf Kati koncertjével és január 2-án, újévi koncerttel zárul.

A Mikulás tusa elnevezésű ügyességi játékon a kaposvári iskolák diákjai mérhetik össze tudásukat, a Csillagtestvérek éjszakája elnevezésű rendezvényen az elhunyt gyermekekről emlékeznek meg, emellett bemutatják a Luca-napi szokásokat. Látványosnak ígérkezik a motoros mikulások felvonulása és ajándékosztása, de nem maradnak el a hagyományos városnéző séták s a templomi hangversenyek sem.

Jágerné Katona Zsuzsanna, az önkormányzat kulturális referense közölte: a belvárosban a korábbi évekhez képest több fát díszítenek fel, a Kossuth téren és a Fő utcán felállított pavilonoknál minőségi kézműves termékeket kínálnak a látogatóknak.

Megjegyezte, az eseménysorozatot a Seuso-kincsekből álló tárlat, a Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása koronázza meg, amely december 29-én érkezik Kaposvárra.