Ónos esőben csúszkálhat Baranya, kiadták a figyelmeztetést

2017. december 3. 14:29 2017. dec. 3. 14:29

Somogyra, Tolnára és Baranyára is figyelmeztetést adtak ki december 4-re, mivel a havas eső és eső ónos esőre válthat a nap folyamán. A szakemberek szerint a folytatásban szárazabb napok jönnek, de a hajnalok hidegek lesznek.

Hétfőn a hajnali óráktól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és napközben legfeljebb csak rövid napos időszakokra számíthatunk - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Több helyen valószínű csapadék: reggel északnyugaton havazás, majd a Dunántúlon inkább eső, havas eső, másutt hó, havas eső, este délen néhol ónos eső sem kizárt. A nyugati szél gyakran élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet általában -1 és -7 fok között, de a gyengén felhős, szélvédett, havas tájakon -10 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +4 fok között valószínű.

A várható ónos eső miatt több megyére figyelmeztetést adtak ki, mely érinti a Dél-Dunántúlt is:

Kedden a Dunántúl nyugati felén több, másutt kevesebb lesz a felhő, de délutántól fokozatosan keleten is megnövekszik a felhőzet. Délután előbb a Nyugat-Dunántúlon, majd középen is gyenge havazás, havas eső, eső. Éjjel keleten is lehet már gyenge vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, északnyugaton meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -7 fok között alakul, de a havas északi, északkeleti részeken hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

Szerdán eleinte szakadozott felhőzet lesz felettünk, majd délutántól jelentősen csökken a felhőzet. Napközben már legfeljebb csak a keleti határszélen lehet jelentéktelen csapadék. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul.

Csütörtökön az Észak-Dunántúlon és az Északi-középhegység területén tartósan ködös, illetve rétegfelhőzettel borított területek is lesznek, egyébként napos idő várható. Csapadék nem valószínű, de északon néhol szitálás előfordulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 3 és 9 fok között alakul, de északkeleten kissé hidegebb, délnyugaton pedig kissé melegebb is lehet.