A városnak rendkívüli segítség kell, de a vezetőket jutalmazzák

2017. december 4. 08:45 2017. dec. 4. 08:45

25 millió forintos rendkívüli támogatási igényt nyújtott be Harkány önkormányzata a lyukak befoltozására. Ám vajon ez megakadályozta a képviselőket abban, hogy a polgármesternek és az alpolgármesternek 4,5 milliós jutalmat szavazzanak meg, „eredményes munkájuk elismeréseként”?

Természetesen nem.

Harkány önkormányzata szeptember 30-án úgy döntött, az úgynevezett önhiki forrásból 25 millió forintot pályáz meg. Nem túlcicomázva a dolgot: a települések rendkívüli önkormányzati támogatása az a forrás, amelyből a bajba jutott települések anyagi gondjait segíti megoldani a kormány.

November 11-ére nagyot fordulhatott a világ a fürdőváros körül. Ekkor az önkormányzat szakbizottságai már arra tettek javaslatot, hogy Baksai Endre Tamás polgármester hat-, Remmert Ferenc alpolgármester háromhavi illetményének megfelelő jutalmat állapítson meg a képviselő-testület. Mégpedig a 2016 december elejétől 2017 november végéig tartó eredményes munkájuk elismeréseként.

Az önkormányzati bizottság roppant előrelátó, hiszen már november 11-én tudta, hogy a kiváló városvezetők a hónap teljes hátralévő részében is igen eredményesen fognak dolgozni. Hanem nagyvonalú is, hiszen az egyébként rendkívüli támogatásra szoruló város kasszájából Baksai mintegy 3,3, Remmert 1,1 milliós jutalmat kaphat. Arról, hogy mennyire volt eredményes a két városvezető munkája, ha önhikire szorult Harkány, már ne is beszéljünk.

Volt, aki azt sem volt rest kiszámolni Harkányban, hogy a pénzből 534 rászoruló ember bevásárlókocsiját lehetett volna megtölteni a városvezetők zsebe helyett, valahogy így:

Baksai polgármesterről itt írtunk legutóbb, Remmert Ferencről pedig itt, bár talán ismertebb a Hitlerrel mókázó Facebook-posztja.

Amúgy Harkányban nagy és szép hagyománya van a busás jutalmaknak, ezt itt taglaltuk részletesen.