Beremendnyi ember tűnt el Baranyából

2017. december 9. 12:03 2017. dec. 9. 12:03

Négy év alatt 2384 fő költözött el Baranyából a jobb élet reményében az ország más megyéjébe, ebben a számban nincs benne a külföldre települők száma és a népességfogyás. Az is tisztán látszik, hogy hová mennek az emberek az országon belül.

Minderről a Qubit cikkezett a KSH adataira támaszkodva a héten. Mint írták, 2012 és 2016 között 255 ezer ember költözött át egyik megyéből a másikba. A legdurvábban Borsod és Szabolcs fogyott, előbbi 12 747, utóbbi 10 853 fővel lett kevesebb. Hajdú-Biharból 5660-an költöztek máshová a jobb életért, Jász-Nagykun-Szolnokot pedig 4728-an hagyták ott.

A Dél-Dunántúli megyék is fogytak rendesen. A cikk szerint Baranyából 2384-en dobbantottak a vizsgált időszakban, mely a megye lakosságának 0,648 százalékát jelenti. Somogyból 1865 fő hiányzik, a legnagyobb csökkenés azonban Tolnában volt: innen 3038-an vándoroltak el.

null

null

Hogy hová mennek az emberek, az egyértelműen látszik a számokból. 2012 és 2016 között Pest megye lakossága közel 3 százalékkal, 36 071 emberrel duzzadt, csak Budapestre 9874-en költöztek.

Győr-Moson-Sopron megye is vonzó, oda 7002-en települtek, ez másfél százalékkal tolta meg a megyei lakosságszámot. Növekedés volt Fejér, Vas és Komárom-Esztergom megyékben is, itt 941, 1048, valamint 376 fővel duzzadt a népességszám.

Vajszló nem Pozsony

Még a tavasszal számoltunk be róla, hogy a Dél-Dunántúl is felkerült az Eurostat legfrissebb toplistájára, de nem éppen jó értelemben, ugyanis a legszegényebb térségek között sikerült éllovasnak lenni.

Amint akkor a 444.hu nyomán írtuk, a legszegényebb uniós régiók között az Észak-Alföldet a kilencedik helyre sorolták, a Dél-Dunántúlt pedig Észak-Magyarországgal egyetemben a tizedikre. A listán a Dél-Alföld is helyet kapott, az holtversenyben a 14-17. helyen áll. A lista másik végén Nyugat-London állt, az ötödik helyre pedig Pozsonyt sorolták be.