Ételt oszt a rászorulóknak a közellenségnek kikiáltott pécsi alapítvány tanodája

2017. december 13. 13:30 2017. dec. 13. 13:30

Felháborító cselekedetre vetemedik az Emberség Erejével Alapítvány által működtetett Élmény Tár Tanoda közössége: ételosztást szervez a hétvégén Gyárvárosban.

A tanodát működtető alapítvány az a szervezet, mely a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány pályázati pénzeit koordinálja a Dél-Dunántúlon. Ettől a gonosz szervezettől annyira megrettentek a pécsiek, hogy a helyi Fidesz-elnökség ideológiai harcot hangoztatván sajtótájékoztatón kérte meg a városlakókat, vállalkozásokat, szervezeteket, hogy lehetőség szerint ne adjanak helyet, lakhelyet a pécsi ingatlanokban az alapítványnak.

Nem is szabad, hiszen látszik, hogy milyen galádok, a pécsieket nem lehet átverni. Most is például arra készülnek, hogy az alapítvány által működtetett Émény Tár Tanoda

[size="25"]jótékonysági ételosztást szervez Gyárvárosban. [/size]

És még nincs vége. A karitatív kezdeményezés különlegessége, hogy a Tanodába járó, hátrányos helyzetű gyermekek szüleiben fogalmazódott meg az elmúlt hetekben a gondolat: most ők szeretnének adni a rászorulóknak.

Mindez a volt Fekete Gyémánt Mozi előtti parkban, Zsolnay Vilmos út 109. szám alatt zajlik majd 12 órától. A családok mintegy 200 adag ételt fognak kiosztani az arra rászorulóknak, és ígéretük szerint némi édesség-meglepetéssel is készülnek majd.

És hogy mennyire gátlástalanok, azt az is mutatja, hogy fittyet hánynak az időjárás viszontagságaira: a rendezvényt rossz idő esetén is megtartjuk.

Ezt a devianciát!