Hatvan életet mentettek meg civilek

2018. január 2. 08:04 2018. jan. 2. 08:04

Csaknem nyolcvan madarat mentettek meg civil természetvédők Baranyában 2017-ben, többségüket sikerült életben tartani, és igen szép arányban kerültek vissza példányok a természetbe.

„Az ősz végén a természetvédelmi hatóság engedélyezte a Szigetvári Madármentő Állomás működését, ezzel újabb lehetőséghez jutottunk a sérült, beteg vagy legyengült madarak gondozása terén. Az itt kialakított röpdékben, tágas ketrecekben egyidejűleg 20-30 madár elhelyezése is megoldható, és biztosított az állatorvosi felügyelet is. A későbbi fejlesztésekkel, az eszközpark bővítésével pedig növelni tudjuk a madármentési munka hatékonyságát, s remélhetőleg az itt elhelyezett madarakat egyre nagyobb számban tudjuk visszaengedni a természetbe” – áll Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület baranyai vezetőjének közleményében.

Hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a civileknek, mire sikerült az engedélyeztetés, itt írtunk.

Új mentőállomás Baranyában - de még elkél a segítség

Szigetváron sikerült a baranyai természetvédőknek madármentő állomást létesítenie. Bár ők csak segítenek és az állam helyett végzik a feladatot, nem kevés pénzbe és egy egész évükbe telt, mire sikerült engedélyeztetni. Hosszú procedúra után novemberben folyamán engedélyezte a természetvédelmi hatóság a Szigetvári Madármentő Állomás működését - áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány közleményében.

Az egyesület megyei vezetője azt írta: az év folyamán kapott értesítések nyomán a madarak közel kétharmada már Szigetvárra került. Leggyakrabban ezúttal is fészekből kiesett fiókák, autónak, ablaknak vagy épületnek ütközött madarak mentéséhez kérték segítségüket, míg a ragadozó madarak esetében főleg áramütésben megsérült példányok kerültek hozzájuk, de néhány alkalommal az épületek belsejébe tévedt madarak befogását is meg kellett oldaniuk.

2017-ben 30 madárfaj 79 példányát mentették meg a természetvédő civilek. Mint írják: a kezükbe került legapróbb madár az ökörszem, a legnagyobb termetű a fehér gólya volt. A ragadozó madarak és a baglyok adták a mentett madarak 45,6%-át, míg a nagytestű fajok közül a 10 gólya (2 fekete + 8 fehér) ápolása jelentett az átlagosnál nagyobb feladatot. Az önkéntesek áldozatos munkájának köszönhetően 49 példányt (62,0%) juttattak vissza a természetbe, ami nagyon jó mentési eredménynek számít. A sérült madarak közül 23 példány (29,1%) pusztult el, míg 7-et (8,9%) sikerült ugyan megmenteni, de sérüléseik miatt már nem engedhetők többé szabadon, illetve a szabadon engedés lehetősége csak a további ápolásuk során derül ki.