Tóth: a visszalépéshez valódi elszántság kellett

2018. január 17. 17:22 2018. jan. 17. 17:22

Karácsony Gergely történelmi jelentőségűnek és példaértékűnek nevezte kedden, hogy Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője visszalépett körzetében a jelöltségtől Mellár Tamás javára. A baloldali politikus interjújában arról beszélt: visszalépéséhez a kormányváltás iránti valódi elszántság kellett. Akik pedig nem hajlandók áldozatot hozni, valójában nem akarnak kormányváltást.

Pécsi STOP: Az elszántság az MSZP új jelszava, Ön mégis visszalépett. Nincs itt ellentmondás?

Tóth Bertalan: Épp ellenkezőleg. Mi arra szántuk el magunkat, hogy egy igazságosabb Magyarországot hozunk létre, ehhez pedig kormányváltásra, a jelenlegi fideszes elit elzavarására van szükség. Ez az elsődleges cél. A jelenlegi választási rendszerben ugyanakkor csak akkor van esélyünk erre, ha a fideszes jelölttel szemben a demokratikus oldal képes egyetlen jelöltet állítani. A visszalépésemmel – amihez a kormányváltás iránti valódi elszántság kellett – éppen ezt akarom elősegíteni.

Úgy gondolom, Mellár Tamás professzor úr alkalmas Pécsett a változást akarók szavazatainak egyesítésére, a változást akarók szövetségének képviseletére és a fideszes jelölt legyőzésére.

Már aznap lerohanták a médiában, amiért szocialista jelöltek nélkül maradt Baranya.

Ez rövidlátó gondolkodásra vall. Mi a cél: az, hogy legyen mindenhol szocialista jelölt, vagy, hogy létrehozzunk egy igazságos Magyarországot?

A mi célunk egy igazságos Magyarország megteremtése. Ehhez a változást akarók szövetségét ki kell teljesíteni, mert csak így tudjuk elzavarni a fideszes kiskirályokat. Baranya megye szocialista képviselete ugyanakkor biztosított lesz a későbbiekben is.

Milyenek a reakciók a párton belül, várható-e, hogy mások is követik ezen az úton?

Egyértelműen pozitív visszajelzéseket kaptam, sőt, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltje történelmi jelentőségűnek és példaértékűnek nevezte a döntésemet.

Bízom abban, hogy a képviselőjelölti ambícióval rendelkezők máshol is átgondolják saját lehetőségeiket és szerepüket a kormányváltás elősegítésében.

Hogyan fogja egy konzervatív közgazdász professzor megszólítani a baloldali szavazókat? Nem tart attól, hogy például a kertvárosi bázis nem fogja megérteni ezt a gesztust?

Az MSZP mint a legnagyobb ellenzéki párt, mindent meg fog tenni azért, hogy Mellár Tamás 2018. április 8-án legyőzze a fideszes kihívóját.

De két dolgot pontosan látni kell: mindenkinek két szavazata van. Aki az egyik szavazatával 2018. április 8-án az MSZP-Párbeszéd által támogatott Mellár Tamásra szavaz, az elősegíti, hogy Pécs újra szabad legyen.

Aki pedig a másik szavazatával 2018. április 8-án a Karácsony Gergely által vezetett MSZP-Párbeszéd listára szavaz, az arra szavaz, hogy Magyarország is újra szabad és igazságos legyen. Ezt a baloldali szavazók pontosan értik, és ennek megfelelően járnak majd el.

Mellár Tamás mögött szép összefogás kezd kialakulni, de korántsem teljes. Az LMP például már kedden leszögezte, hogy ők nem közösködnek.

Számomra érthetetlen az LMP magatartása. Amikor különböző lmp-s rendezvényeken, fórumokon szükségük volt Mellár Tamás szakmai tudására, tekintélyére és tapasztalatára, akkor boldogan álltak mögé, amikor pedig a kormányváltás érdekében kellene támogatni őt, akkor megtagadják?

Mi – a magyar emberek többségének akaratát képviselve – változást akarunk. Erről nem csak beszélünk, hanem teszünk is érte, hajlandók vagyunk áldozatokat is hozni. Ha erre az LMP nem hajlandó, akkor nem akarják, hogy elinduljon a változás, valójában nem akarnak kormányváltást.

Várható, hogy mások is beállnak a jelölt mögé?

A keddi beszédemben arra kértem minden demokratikus ellenzéki pártot, támogassuk közösen a legesélyesebb jelöltet, Mellár Tamást. Azóta a DK már bejelentette a támogatását. Bízom abban, hogy más szervezetek is csatlakozni fognak, és még az LMP is meggondolja magát. Pécs ugyanis csak így lehet újra szabad.