Tízen betegedtek meg influenzaszerű tünetekkel egy baranyai kórházban

2018. január 19. 13:29 2018. jan. 19. 13:29

12700-an mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az év második hetében, egy baranyai kórházban pedig betegek és kórházi dolgozók betegedtek meg a vírusra jellemző tüneteket produkálva.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az országban előző heti 9 950 fővel szemben január 8-14. között 27,7%-al több, azaz 12 700 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - írta legfrissebb tájékoztatásában az ÁNTSZ.

Eszerint a második héten három megye kivételével, valamennyi területén emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az első naptári héten regisztrálthoz viszonyítva. A 100 000 lakosra jutó, orvoshoz fordult betegek száma Pest (234), Fejér (189) és Békés (186) megyében volt a legmagasabb, Bács-Kiskun, Nógrád és Csongrád megyében a legalacsonyabb. A fővárosban (8) és Baranya (2), Bács-Kiskun (1), Győr-Moson-Sopron (1), Heves (1), Komárom (2) és Nógrád (2) megyében diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket.

A betegek 18,6%-a gyermek, 36,4%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 30,8%-a, 14,2%-uk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A kórházi jelentőszolgálat adatai szerint a héten 47 beteget vettek fel kórházba influenzaszerű megbetegedés miatt. Intenzív ellátás nyolc, gépi lélegeztetés öt beteg esetében vált szükségessé.

A 2. héten influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett. Baranya megyében egy kórházi osztályon a 86 fekvőbeteg és 26 dolgozó közül, 3 osztályos beteg és 7 fő dolgozó betegedett meg magas láz és köhögés tüneteivel. Két betegnél történt mintavételezés, a virológiai vizsgálatok folyamatban vannak.

A második naptári héten összesen 57 influenza-gyanús betegtől származó vizsgálati anyag érkezett az Országos Közegészségügyi Intézet, Légúti Vírus Osztályára. A virológiai vizsgálatok 13 influenza B, 4 influenza A, két RSV és egy adenovírus jelenlétét mutatták ki. A sentinel orvosok által beküldött 49 mintából egy-egy betegnél A(H1pdm09), A(H3), és A(NT) altípusú influenza A, valamint tizenegybetegnél influenza B (Yamagata) vírust azonosítottak, az influenza pozitivitási arány 28,6%-nak felelt meg. A hagyományos beküldés keretében diagnosztikus céllal vizsgált 8 betegnél egy esetben influenza A(H3), két esetben influenza B (Yamagata) vírus okozta fertőzést diagnosztizáltak.