Mutatjuk a biztos jeleket, hogy hogyan cidriznek Mellár Tamástól

2018. február 5. 08:45 2018. feb. 5. 08:45

Mármint az múlt heti jeleket, mert amúgy már rengeteg van. Vannak, akik annyira cikkcakkban pisilnek már, hogy azt sem lehet róluk pontosan tudni, hogy kik ők. Csak hogy félnek. De nagyon.

Mellár Tamás, akinek indulását egyre szélesebb demokratikus összefogás támogatja, a múlt héten először hétfőn hallatott magáról a Közös Ország Mozgalom vitafórumán. Itt Csizi Péter nem tette tiszteletét, a helyi Sir Robin az országos trendeknek megfelelően nem állt ki nyilvános vitára. Aggódnivalója így a megjelentek közül leginkább az LMP jelöltjének, Keresztes Lórántnak akadt. A jelölt és a pártja továbbra is tartja magát ahhoz, hogy nem közösködnek senkivel. Ezt hétfőn Keresztes finoman megfogalmazott visszamutogatásba csomagolva adta elő, mármint hogy bizony ő és a pártja nem fújnak egy követ olyanokkal, akiknek már volt közük kormányzáshoz és Pécs irányításához. Erre a vonalra többször is megpróbált visszakanyarodni, de lehurrogták a fórumozók. Nem kell nagy jóstehetség: ha az LMP így marad, ha a körzet megnyerése helyett a saját kis töredékszavazataikat számolgatják, akkor iszonyú kommunikációs vákuumba kerülnek, elmúltnyócévezés ide vagy oda. Hogy tiszta legyen: az LMP-nek a legkevésbé sem Mellár Tamástól van félnivalója, hanem a demokratikus fordulatot remélők esetleges haragjától.

Aztán előbukkant a semmiből a Baloldalért Aggódók Társasága egy remek Facebook-oldallal és egy kiváló szórólappal:

Természetesen ilyen társaság nincs, ez a név-, arc és gerinc nélküli alakulat a képzelet és valamelyik Mellártól rettegő politikai erő szüleménye, ráadásul négy éve az ország egy másik részében ugyanezzel a névvel ellátott áltársaság riogatta már a szavazókat. Nem, nem tudjuk biztosan, hogy a demokratikus összefogástól cidriző politikai alakulatok melyike állhat a háttérben. De tudunk olyanról, aki szerint a postaládájába egy ismert Fidesz-aktivista dobta be az aljas, de a maga primitív módján ügyes üzenetű kis cetlit.

A lehetetlenül béna nevű Facebook-csoportok múlt heti percnyi világhírért folyó öldöklő versenyét mégsem ők nyerték, hanem Fodor Ibolya Csizi Péter Tisztelői Pécs nevű alakulata. Igaz, cserébe a Csizit magát is soraiban tudó felfeslés a közösségi média szövetén már nem elérhető. Alighanem titokban tisztelik tovább Csizit Fodor Akkorsemegyekabíróságra Ibolya barátai.

Aztán, hogy a Kellermayer-féle professzori huhogós vonal se hallgasson el, most a Professzorok Batthyány Köre Pécsi Szervezete írt nyílt levelet Mellárnak. Leszögezték, hogy Mellár nem tagja a körnek. És kész.

"A héten ők féltek nagyon Mellár Tamástól" rovatunkat rövidesen folytatjuk.