Benke: a sztrájk még a jobbik eset

2018. február 7. 16:29 2018. feb. 7. 16:29

Benke Norbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) baranyai vezetője szerint egy cégvezetőnek örülnie kell, ha a dolgozók sztrájkkal akarják érdekeiket érvényesíteni. A másik megoldás ugyanis az, ha a lábukkal szavaznak, és a tudásukat – szó szerint – holnap már külföldön értékesítik.

A ország legnagyobb társadalmi szervezete, a Magyar Szakszervezeti Szövetség közzé tette Fehér könyvét. A kiadványban a legnagyobb hazai munkavállalói érdekképviseletként tesznek kísérletet arra, hogy leírják: miként látják az ország gazdasági, társadalmi, munkaerőpiaci állapotát, és azt: mit várnak a következő kormánytól.

A Fehér könyv egy féléves reprezentatív kutatás eredménye, amely számos terület szakértőjének bevonásával készült.

A kiadvány kapcsán Benke Norbert, a MASZSZ baranyai vezetője elmondta: az elmúlt időszakban többet dolgoztak, mint a rendszerváltás óta bármikor, de a munkájuk során meglehetősen szkeptikusak lettek a magyar csodát illetően.

- Papíron javult a foglalkoztatás, de ennek az egyik lába a kivándorlók külföldi munkavégzése, a másik pedig a közmunka, komolyan egyiknek sem örülhetünk – vélekedett Benke Norbert.

Az alacsony bérek miatti elvándorlás okán a régióban is egyszerre van jelen a munkaerőhiány és a munkanélküliség. Benke hozzátette: bár a minimálbér most eléri a létminimumot, a következő három évben 11-12 százalékos béremelésre lenne szükség minden területen ahhoz, hogy legalább a V4-eket utolérjük.

Benke Norbert szerint két lehetősége van a dolgozóknak, ha változtatni akarnak a bérükön. A sztrájk ezek közül szerinte még a jobbik eset, mert azt jelenti, hogy a melós meg akarja tartani a munkahelyét. A másik lehetőség ugyanis az, hogy a lábukkal szavaznak, és elmennek külföldre.

A szakszervezeti vezető szerint ahol több a fiatal, ott jellemző, hogy inkább elmennek, van, hogy csoportosan, sokszor meg sem várva a felmondási időt lelép a cégtől akár 10-20 ember.

Benke Norbert elmondta: van olyan baranyai cég, ahol ebben a pillanatban száz százalékos a sztrájkhajlandóság. - Nem ez a cél, de ez a jobb megoldás – hangsúlyozta Benke Norbert. – A szakszervezet partner akar lenni, de nagy kérdés, hogy a gazdasági szereplők felfogják-e: akkor tudják megtartani a dolgozókat, ha jók a munkakörülmények, ha magasabb a fizetés. Van olyan cég Somogyban, ahol 12-16 órákat dolgoznak, kiszipolyozzák a dolgozókat. Egyszerűen vannak cégvezetők, akik nem értik, hogy elmúltak azok az idők, amikor így lehet társaságokat irányítani, mert holnap nem lesz, aki megfogja a szerszámot.