Nevetséges összeggel megúszta a pécsi sörözőtulajdonos egy ember összeveretését

2018. február 12. 17:19 2018. feb. 12. 17:19

Felbujtóként elkövetett garázdaság bűntettében mondta bűnösnek jogerősen a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki még 2016-ban, pécsi sörözőtulajként veretett össze embereivel egy születésnapozót, mert az megsértette.

A Pécsi Törvényszék 2018. február 9-én bírálta felül és lényegében helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság 2017. szeptember 12-én kihirdetett ítéletét, melyben dr. F. I. vádlottat felbujtóként elkövetett garázdaság bűntette miatt 200 000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 25 000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A vádlott egy pécsi söröző tulajdonosa. A sértett és ismerősei 2016. augusztus 12-én az esti órákban a vádlott sörözőjében ünnepelték a sértett születésnapját, alkoholt fogyasztottak, beszélgettek. A sértett – nem tisztázható okok miatt – konfliktusba keveredett a sörözőben tartózkodó vádlottal, aki határozottan felszólította a sértettet és társaságát a vendéglátóhely elhagyására, és mobiltelefonján „embereit” is a helyszínre hívta.

A sértett és társasága eleget tett a vádlott felszólításának, távozott a sörözőből. Az utcán, haladásuk során két ismeretlen férfi megállította őket, akik közül az egyik megkérdezte tőlük, hogy „Ki volt az, aki megsértette a főnököt?”.

A sértett ekkor megkérdezte az ismeretlen személyeket, hogy mi a probléma, erre az egyik személy határozott mozdulattal megragadta a ruházatát, megfordította és a tőlük körülbelül 10 méterre álló vádlott elé lökdöste, egyben ráparancsolt, hogy azonnal kérjen bocsánatot, amire a sértett nem volt hajlandó. Ekkor a vádlott felszólította a két ismeretlen személyt, hogy „Üssétek, üssétek!”

Az ismeretlen személyek teljesítették a vádlott utasítását, és a fején, felsőtestén több alkalommal megütötték a sértettet, majd a vádlott és az ismeretlen személyek elmenekültek a helyszínről.

A sértett a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett a fején és a felsőtestén, valamint az egyik fogából letört egy darab.

A történtek után a sértett társai kihívták a rendőrséget, akik látván a sértett sérüléseit részére mentőt hívtak.

A vádlott által a bántalmazásra rábírt személyek erőszakos, agresszív magatartása – figyelemmel az elkövetés helyére és idejére – alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen. Az ítélet jogerős.