Másodfokon is nyert a Zsolnay a Ledinába átcsábított munkavállalók ügyében

2018. február 13. 13:33 2018. feb. 13. 13:33

Másodfokon helybenhagyták Zalaegerszegen a Zsolnay-Ledina háború elsőfokú ítéletét, azaz 115 munkavállalónak mintegy 23 millió forintot kell kifizetnie egykori munkaadójuknak. Páva Zsolt és Szabó Iván anno azt ígérte, segíteni fogják a Ledinába átcsábított munkavállalókat.

Másodfokú tárgyalást tartottak kedden délelőtt Zalaegerszegen a Zsolnay Porcelánmanufaktúra átcsábított munkavállalói ügyében.

Mint ismert, az első fokon eljáró zalaegerszegi munkaügyi bíróság azt mondta ki még tavaly áprilisban, hogy a munkavállalók jogellenesen mondtak fel a Zsolnaynál 2016 júniusában. Az akkori ítélet szerint a 115 munkavállalónak "mintegy 25 millió forintnyi költséget kellene a felperes volt munkaadójuknak megfizetni, ugyanis minden volt dolgozójától egyhavi bérének megfelelő összeget követel a Zsolnay, plusz a perköltségek megtérítését." Ezt akkor a munkavállalókat képviselő Szabó Iván, Pécs ügyvédje nem fogadta el, és jelezte, fellebbezni fognak.

Mint a Pécsi STOP dr. Bodnár Imrétől, a Zsolnay Porcelánmanufaktúrát képviselő ügyvédtől megtudta, a másodfokon eljáró testület gyakorlatilag helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélet szerint a felmondások anno jogszerűtlenek voltak, és nem álltak fenn azok az indokok sem, amikkel a munkavállalók az átlépésre lettek presszionálva. A másodfokú ítélet közel 23 millió forint megfizetésére kötelezi a volt munkavállalókat, ha a felperes Zsolnay Porcelánmanufaktúra írásban is megkapja az ítéletet, akkor végrehajtásokat fognak indítani - nyilatkozta Bodnár Imre. Az ügyvéd hozzátette, a végrehajtásokkal számolva átlagosan 300 ezer forint lesz munkavállalóként a költség, de ugyanakkor más, ehhez kapcsolódó ügyek miatt még más kártérítés is felmerülhet.

Mint ismert, a Zsolnay munkavállalóit átcsábították a pécsi önkormányzat által alapított Ledina Kerámia Kft-be, és az erről szóló sajtótájékoztatón Szabó Iván (Páva Zsolt pedig egy levélben rögzítette ezt) is arról beszélt, hogyha a Zsolnay bármilyen eljárást indít a volt munkavállalói ellen, akkor a Ledina azt fedezni fogja.

Csakhogy a Ledinát még azon a nyáron eladták egy akkor még offshore-háttért is felmutatni képes üzletembernek, akinek véletlenül Szabó Ivánnal is volt közös cége abban az időben.