Nocsak: bíróságra nem jár, de lett egy Audija Fodor Ibolyának

2018. február 14. 14:58 2018. feb. 14. 14:58

Fodor Ibolya rendre kimenti magát az ellene zajló perek alól egészségügyi állapotára hivatkozva, pedig többek közt költségvetési csalás miatt is szívesen látott vendég lenne a taláros testület előtt. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy tavaly vegyen egy Audi A4-es személyautót.

Párszor már írtunk róla, hogy a Pécs- és országszerte ismert Fodor Ibolya ellen hiába fut több per is, nem nagyon járt még a bíróságon emiatt.

Van egy ügye, amely költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult még 2015 novemberében, a képviselő takarítócégével voltak gondok: a vád szerint valótlan tartalmú adóbevallásokat adott le a társaság, illetve egy évben még erre sem vették a fáradtságot. 2016 tavasza óta azonban a tárgyalások elől rendre egészségügyi állapotára való hivatkozással menti ki magát Fodor Ibolya.

Ez már csak amiatt is furcsa volt, hogy tavaly tavasszal maga jelezte Páva Zsolt polgármesternek, hogy már érez magában annyi erőt, hogy bizottsági munkát vállaljon.

Olybá tűnik, az erő megmaradt, mert a 2017-es évről szóló vagyonnyilatkozata szerint tavaly vett magának egy Audi A4 típusú személygépjárművet. Az évjáratot nem tüntette fel a képviselőnő, aki előtte egy 1999-es Renault Mégane-t vezetett.

Képviselői fizetése az előző évekhez hasonlóan bruttó 132 ezer forint (egy bizottsági tagsággal), valamint a Kék Ház igazgatója, amelyért havi bruttó 186 ezer forintot (vagy 136 ezer, nehéz kiolvasni) vihet haza.

A takarítócége - Szabolcs Cleaning 2012 Kft. - még mindig megvan, 100 százalékos tulajdonos benne, és még mindig 3 végrehajtás van bejegyezve rá 2013-2015 közt dátummal.

Bízunk benne, hogy a képviselő ezzel az új autójával már eljut a bíróságra.