"Hazudsz, disznó!" - pörög a közgyűlés, kövesse velünk!

2018. február 15. 09:23 2018. feb. 15. 09:23

Három zárt és 26 nyílt napirendi pontot tárgyal a februári közgyűlés. Téma lesz a költségvetés, melyet csak későn, pótlólagosan kaptak meg a képviselők. Eltervezik azt is hogy 2019-2021 közt mennyi saját bevétele és adóssága lesz a városnak. Kövesse velünk a közgyűlést!

A jobb követhetőség érdekében cikkünk tetejétől a közgyűlés délutáni etapjának fejleményeit mutatjuk, a délelőtt történtek pedig alulra kerültek.

14:45

A közgyűlés alig 10 perces csúszással visszatért az ebédszünetből. Kunszt Márta máris OALf-ozik, bár elismeri, hogy már délelőtt kivesézték, hogy amúgy az OLAF-jelentés Pécset nem érinti, mert itt hitelből lett finanszírozva a lámpacsere. Ám szerinte ettől függetlenül meg kellene vizsgálni az Elios-szal köttetett szerződés, mert az OLAF-jelentés szerint is több műszaki paraméter csökkentve lett eladva, és Pécsen is vannak olyan városrészek, amik a csere óta sötétebbek, balesetveszélyesebbek.

Páva Zsolt köti az ebet a karóhoz, OLAF-tól nem jött semmilyen felkérés, dokumentum onnan nem jött. Azt viszont elsimerte, hogy meg kell nézni, tényleg csökkentett-e a műszaki paraméter, ezért a műszaki osztályt felkéri ennek vizsgálatára, aminek eredményét a közgyűlés előtt kell bemutatni.

15:00

[size="20"]

A Fidesz is méregeti az uránbányát

[/size]

Keresztes Lóránt a Zsolnay-Ledina háborút hozta föl, Szabó Iván nyilatkozatát, miszerint az önkormányzat megvédi az átlépő dolgozókat. Keresztes arra kíváncsi, hány olyan munkavállaló van, aki már nem áll a Ledina Kerámia Kft. utódcégeinek alkalmazásában. Páva megerősítette, a dolgozók érdekét kívánta és kívánja támogatni, de ahhoz látnia kell az ítéletet - de a segítségét továbbra is fenntartja.

Az LMP-s képviselő az uránbánya és a nagy aktivitású atomhulladék-tároló kapcsán ismét felkérdezte a polgármestert, majd hozta a kassai példát, ahol a képviselőtestület mondott nemet. Páva szerint Pécsen érzelmi kötődés az uránbánya, van ilyen városrész is, és a "mi méréseink szerint a pécsiek több mint fele nem ellenezné egy uránbánya újranyitását".

A polgármester szerint ma már amúgy is sokkal fejlettebb a bányatechnológia, Keresztes és pártja pedig azt hiszi magáról, hogy az igazság letéteményesei. Az atomhulladék-tároló kapcsán Páva elmondta, több évtizedes előzetes felmérés előzi meg az ilyeneket.

A polgármester előhozta, hogy anno ő hogyan védte meg a Tubest a NATO-lokátortól. Kővári szerint Keresztes felvetése időszerű, mert folyamatban van a bányanyitás, a környezetvédelmi engedélyezési eljárás folyamatban van, ezért jogi értelemben tényleg időszerű bejelentkezni a programba. A vízbázis tekintetében aggályos az uránbánya újranyitása Kővári szerint, így kampány ide vagy oda, most lehet jogi észrevételeket tenni a bányanyitás ellen, szóval most kell lépni. Keresztes elmondta, ő hat éve mondja, hogy figyelni kell az újranyitásra, az atomhulladék-tárolónál pedig pont a Fidesz volt az, amely az atomtörvényt úgy módosította, hogy csak pár száz méteres körben élőknek lehet kifogást emelni egy ilyen létesítmény ellen.

15:40

Keresztes rákérdezett a Dóri Ház gyermekhospice-ház ügyére, és arra, hogy az önkormányzat tud-e segíteni az alapítványnak. Páva szerint mivel nem önkormányzati feladatot vállalnak át, így nehéz, de igyekszik mindenki segíteni.

Az azonnali kérdések után a közgyűlés visszatért a napirendhez, a 17. napirendi pont (Zsolnay Negyed E26-27 kapcsán támogatási szerződés módosítása), a 18. (fásítás Ispitaalján egy korábbi maradványpénzből), a 19. (Az önkormányzati tulajdonban lévő előadóművészeti szervezetekkel 2017. évre kötött támogatási szerződések módosítása), 20. (Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft-vel kötött konzorciumi együttműködési megállapodás 1. számú módosítása) vita nélkül átment.

A 21. napirendi pont (Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség várható összege 2019-2021. évekre) kapcsán Gyimesi Gábor felvetette, hogy kissé furcsán a számok, de Páva megnyugtatta, majd az előterjesztés átment további vita nélkül a közgyűlésen. Így járt a 22. (A Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány részére a Pécs, Rákóczi út 73. szám alatti irodahelyiség haszonkölcsönbe adása) is. A 23. napirendi pont (Pécs, Tüzér utca 30. szám alatti 3685/39 hrsz-ú ingatlan közfeladatellátás céljából történő térítésmentes állami tulajdonba adása) egy 6 ezer négyzetméternél nagyobb üres területet takar, amit ingyen adna a város az államnak, hogy azon egy új tűzoltólaktanya épülhessen fel, aminek helye van, mert innen könnyebb ellátni Pécs nyugati részét és a környező falvakat. Az önkormányzat már adott át forrásokat, hogy közművesítsék a teleket. Az előterjesztést elfogadták.

A 24. napirendi pont Gulyás Emil előterjesztése, erről itt írtunk bővebben. Gulyás pár mondatban mutatta be képviselőtársainak az előterjesztést. Páva Zsolt elmondta, először azt hitte, valamilyen tréfa lesz csak, de átolvasva a dokumentumot, ez nem az. A polgármester ugyanakkor azt mondta, a sajtóban megjelent légből kapott információk, miszerint eltörlik az önkormányzatiságot, az csak egy sajtókacsa, amit Veszprémben maga Orbán Viktor is cáfolt - így erre nem lehet építeni egy előterjesztést. Az önkormányzatiság érték, amit meg kell őrizni, de nincs ilyen terv és ötlet - magyarázta Páva, aki szerint ilyen értelemben nincs miről beszélni.

Kővári szerint akkor is elveszhet az önkormányzatiság, ha rosszul kormányozza magát, ő Pécs helyzetét említette, mint amely folyamatosan veszít az önkormányzati jogaiból az állami támogatás miatt (valamint korábbi iskolák államosítása és egyebek miatt), egy idő után el fog sorvadni. Kővári hozzátette, Magyarország nincs és nem volt területfejlesztés, főleg nem a Dél-Dunántúlon (amely térség Európa egyik leszakadó térsége), ami a problémák egyik okozója. Keresztes Lóránt szerint is jogos az előterjesztés, a hatalom kiüresítheti az önkormányzatiságot. Ennek ellenkezőjét látni például Lengyelországban, ahol a vajdaságoknak (régiók) rendkívül nagy a gazdasági ereje és súlya. A képviselő azt is felemlegette, hogy néha a helyi fideszesek is máshogy szavaznak, mint a kormánypárti elvárás.

Kunszt Márta arról beszélt, hogy anno az önkormányzatiság a személyi jövedelemadó 100 százalékára lett alakítva, aztán szépen lassan az állam mindent elvett - lassan a gépjárműadóval is ez lesz. Gulyás emil is osztotta ezt a nézetet. Gulyás Emil javaslatát elutasították.

Páva Zsolt szünetet rendelt el, mert a pénzügyi bizottság még nem tárgyalta meg azt az előterjesztést (Támogatási szerződés megkötése a Belügyminisztériummal és a hozzá kapcsolódó döntések meghozatala II. ütem), amit kellett volna.

16:00

A Kodály Központ lesz az egyik 3 milliárdos állami támogatás fedezete

Visszatért a közgyűlés a gyors szünetről, Páva Zsolt elmondása szerint tavaly 6,54 milliárdot kaptak, plusz lehetett tudni, hogy lesz egy 3 milliárdos támogatás még Pécsnek. Emellé jött a 3 milliárdos likvid hitelkeret - erről szól a reggelről átrendezett, pótlólagosan benyújtott (vagyis a széles nagyközönségnek még nem elérhető) előterjesztés.

Az egyik 3 milliárdot idén december közepéig kell visszafizetni, a másik 3 milliárdot 2020 végéig, amire ingatlan alapú fedezetzálog lesz beállítva. Ezekkel a pénzekkel a pécsi önkormányzat takarékosan, de normálisan tud működni - magyarázta Páva. Gulyás Emil elmondta, a második 3 milliárd fedezetének a Kodály Központot ajánlották fel, ami enyhe túlzás szerinte, és nem kockáztatná ezzel az épületet, célszerű lett volna mást felajánlani. Kunszt Márta Arany Jánost idézi erre: "szó bennszakad, hang fennakad". Azt kérdezi: miből fogja az önkormányzat visszafizetni, ráadásul önkormányzati cikluson túl nyúlik a kötelezettségvállalás. Epésen még hozzátette: még jó, hogy föl lett építve a Kodály Központ.

Páva elmondta, a város havi szinten számol be a gazdálkodásáról a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, de a 3 milliárdos likvid hitel felhasználásáról alapvetően maga dönt. A polgármester hozzátette, már korábban elmondta, hogy miképp fogják idén az 5 milliárd forintot visszafizetni (3 milliárdos gyorshitel, 2 milliárd a nagy állami mentőövből). A napirendi pontot elfogadta a közgyűlés.

16:10

Az utolsó napirendi pont a polgármesteri lejárt határidős dolgokról szól, itt Gulyás Emil felvetette, hogy az szmsz-t (szervezeti és működési szabályzat) módosítja az egyik határozat. Páva szerint nem, mert ez különleges eljárás, Lovász István jegyző szerint a választási jogi törvény által neki, a polgármesternek dedikált jogkört bővíti ki Páva az egyik határozatával, de ez az önkormányzatok szmsz-t nem érinti. Páva Zsolt, mint entitás - dobta fel a poént a polgármester - megadta a szót Kővárinak, aki megköszönte polgármester "entitás" úrnak a dolgot. Pörög a poéngyár, pörög.

Kővári János az utolsó napirendi pont megszavazása után még elmondta, hogy a pécsi önkormányzati sajtó szándékoltan félreértelmezte a tájékoztatást, és olyan címmel ("Az ellenzék füstölgő, 30 éves buszokat vett volna"), ami teljesen mellőzi a pártatlanságot, és nem az első eset. Arra is kitért, hogy hat módosítót javasolt a mai közgyűlésen, ebből egyet sem látott viszont az önkormányzati sajtó tudósításában, valamint nem szoktak kijárni a sajtótájékoztatójukra. Erre fizetik ki az évi 250 millió forintot - tette hozzá Kővári és felkérte Pávát, hogy intézkedjen. Fogarasi Gábor és Gulyás Emil egyetértett Kővárival. Páva megígérte, hogy szólni fog az ügyben, majd lezárt a februári közgyűlést.

Délelőtt történt:

9:15

Páva Zsolt becsöngette a februári közgyűlést, Kunszt Márta (DK) máris bejelentette, hogy a kérdések idején az OLAF-ügyről, Gulyás Emil (MSZP) egy paritásos vizsgálóbizottságot szeretne, amely az Elios-ügy pécsi szálait vizsgáltatná, hogy történtek-e jogsértések.

Keresztes László Lóránt (LMP) támogatja Gulyás új napirendi pont-ötletét, illetve egy támogatás kötése a Belügyminisztériummal napirendet is lát, amiről nem kaptak előterjesztést. Páva Zsolt elmondta, ez a legutolsó előtti napirend lesz, mert még most rakják össze az előterjesztést. Gyimesi Gábor, Decsi István alpolgármester is napirend előtt akar felszólalni, Őri László pedig levetette a Pannon Filharmonikusoknak szóló visszatérítendő támogatásos előterjesztést.

Közben a karzaton ismét nagy élet volt, ahogy hallani lehetett, többen a buszbeszerzés furcsa ügyletét firtatták a fideszes városvezetésen - Páva őket és a játékbuszaikat is leküldette.

A karzaton karzaton Berkecz Balázs és az Együtt aktivistái tiltakoztak. Berkecz Balázs lapunknak elmondta: miután a legtöbbjüket kivezették, a "Hazudsz, disznó" bekiabálást egy bent maradt aktivistájuk eszközölte. Majd őt is kivezették.

A helyi "törvénygyár" közben halad, Páva nem támogatta Gulyás vizsgálóbizottságos előterjesztését, mondván, senki nem látta az OLAF-jelentést még. Gulyás szerint létezik, elvégre a Wall Street Journal egy hónapja megírta. Páva Belügyminisztériumos előterjesztése felkerült a napirendre.

9:30

Keresztes László Lóránt a tavaszi választásról beszél, szerinte most a Fidesznek van képviselete Pécsről, de tavasszal eldőlhet, hogy lesz-e Pécsnek képviselője végre a parlamentben. Keresztes felhozta az atomtemető ügyét, mint amit a fideszes országgyűlési képviselők nem Pécset képviselték. A képviselő szerint a város csődközeli helyzete, illetve az erre adandó válasz is nagymértékben függ a választástól: többen rebesgetik, hogy a közösségi közlekedést, vagy a vízművet is vinné az állam, mint ahogy több ingatlanra is zálogjogot jegyzett már be az állam.

Gyimesi Gábor (Jobbik) az építményadó problémájáról beszél: szerinte ott történt egy rejtett változtatás, ami súlyos költségeket jelenthet vállalkozóknak, mivel ki lett terjesztve a fizetési kötelezettség olyan ingatlanra is, ahol a vállalkozó életvitelszerűen lakik. Akár a tízszeresénél is több ingatlanadót jelenthet ez az érintetteknek Gyimesi szerint. Páva Zsolt 8 napon belül, írásban fog válaszolni - ígérte meg a polgármester.

Decsi István fideszes alpolgármester egy fideszes propagandaszöveget olvas fel a választás tétjéről (bevándorlók, katasztrófa, keresztény kultúrkör, magyar haza, gyökerek, családi biztonság, boldogulás, idegen hatalmak, önálló döntéshez való jog, Európa másodrendű polgárai, Soros-kvóta, diktátum, Brüsszel, migrációs hullámot megfogó kerítés). Decsi idekeverte a Mellár Tamásnak az 56-os pécsiek által írt levelet is, mondván, az 56-osok tudják, hogy milyen úgy élni, ha nem lehet választani, hogy kikkel éljenek együtt. Decsi felolvasása szerint ilyen ember nem való képviselőnek - majd Kunszt Mártának is nekiment, hogy szégyenteljes a pártja uszítása, és ő ezért nem kért bocsánatot. Decsi beszéde végén valaki bekiabálta, hogy "Hazudsz, disznó!" - Páva távozásra szólította fel a bekiabálót.

Kunszt Márta válaszol, Pávának azt mondja, ha ő nem látta az OLAF-jelentést, ők meg nem látták a Soros-tervet, pedig ettől zeng az egész ország.

10:35

Visszatért a közgyűlés a zárt ülésről, az első nyílt napirend a tavalyi költségvetés módosításáról szól. Kővári János (ÖPE) nyitja a vitát, szerinte a tavaszi választásnál vannak fontosabb dolgok, ő lát pár jelentősebb problémát, aminek fennmaradása garantálni fogja az eladósodást. A buszközlekedésben teljes a káosz, több mint egymilliárd forinttal többe került két év alatt a tömegközlekedés, mint előtte. A PSN Zrt. is ilyen Kővári szerint, aki úgy látja, mostanra egymilliárd forintos a támogatása a Zrt-nek (miközben 2015-ben még háromszor kevesebb volt a támogatás). A harmadik a kommunikációs kft.: 125 millióba került 2015-ben, tavaly és tavaly előtt viszont már 250 millióba került. Kővári szerint több éve 2-2,5 milliárdos hiány van a költségvetésben, bár szerinte a szocialisták ideje alatt több volt a hiány: de azt szeretné tudni, hogy ekkora hiánnyal miért kell ezekre költeni. Az sem megnyugtató, hogy évente közel 2 milliárdos támogatást kell visszafizetni a jelenlegi költségvetési helyzet mellett.

Keresztes Lóránt is a tömegközlekedést hozta elő mint rendszerszintű problémák egyikét. Arra is kíváncsi lenne, hogy a 2020-ig visszafizetendő állami hitel mellett a város hogyan akarja kigazdálkodni és kivédeni az állandó hiányt. Gulyás Emil szerint elképesztő költségekkel járt az elmúlt években a városi cégek állandó szétszedése, máshogy összefércelése. Az átalakítások nem hozták meg az eredményt, ezt igazolja, hogy közel 10 milliárdos mentőöv kell a városnak.

Decsi István alpolgármester a buszcsere-programot hozza ellenpéldaként, hogy az előtt napi szintű volt a meghibásodás. "Az új buszflottának van egy költsége", magyarázza az alpolgármester (nyilván itt nem a Volvo-buszok utáni nyomozásra gondol, és az ott firtatott közel egymilliárd forintra). Decsi szerint az a színvonal, amit a Tüke Busz nyújt, az ennyibe kerül, de a költségek országos összehasonlításában a pécsi tömegközlekedés ára az alsó harmadban van.

Kővári szerint a város iparűzési adó tekintetében is az alsó harmadba tartozik, és hitelek helyett pályázatokon is lehetett volna buszokat venni, mint Kaposvár tette például. A képviselő szerint 2018-ban 5 milliárd forintot kell visszafizetni (benne a 3 milliárdos állami "folyószámlakeret"), ezért sürgősen kell valamit kezdeni a tömegközlekedéssel. Kővári szerint újra kell gondolni a fonódó hálózatot, és le kell cserélni elektromos buszokra a flottát.

Keresztes szerint országos bérfeszültség van a tömegközlekedésben - Decsi szerint ilyen felívelés előtte még nem volt. Gulyás Emil szerint ez valótlan. Páva Zsolt kifejtette, méltánytalan Gulyás szapulni az elődjei munkája miatt, de szerinte elképesztő, amit az MSZP csinált anno a városban. Keresztesnek azt válaszolta, hogy a "dilettáns és hülye kormány" 45 milliárdos adósságtól szabadította meg a várost - a szocialisták alatt a hiány közel 5 milliárd volt évről évre, a Fidesz alatt ez "csak" 2,5 milliárd lett. Páva szerint a szocialisták bedöntötték a Holdingot, nettó befizetőből lett hitelek alatt nyögő cég, ami mostanra kezd talpra állni.

Páva Zsolt visszatért Kővári kérdéseire: a PSN-be háromszor annyi gyerek jár már, ezért is kell ennyi pénz. A polgármester felhozta az Európa Kulturális Fővárosa címet, ami jó volt, kaptak rá forrást. Viszont akik nem jutottak be a pályázathoz, azok általában a helyi közlekedés fejlesztésére kért és kapott állami támogatást. Amikor leromlottak a buszok, akkor nem volt akkor pályázat, csak a hitelfelvétel maradt Páva szerint, aki nagyon boldog lenne, ha a városban elektromos buszok közlekednének.

Kővári szerint 2015-ben másfél milliárdból vissza lehetett volna vásárolni a NAV által elvitt buszokat, Pécs azonban a 3,5 milliárdos hitelből vett buszokat választotta. Ez nem jó megoldás, 600 millióba kerül a hitel törlesztése, ehelyett kellene sürgősen egy másik alternatíva. A PSN Zrt-re kitérve Kővári azt fejtegette, hogy attól, hogy a gyereklétszám nőtt, attől a támogatásnak nem kellett volna nőnie, hiszen a gyerekek után normatív támogatás jár. Épp ezért tételesen szeretne kimutatást látni a cégről.

Keresztes Lóránt szerint igen, a szocialisták alatt voltak a buszflottával gondok, de most a Fidesz alatt megvett buszok ügyében folyik nyomozás. Az LMP-s képviselő felszólította Pávát, hogy valljanak színt, hogyan fogják visszafizetni a hitelt, mert eddig erről nem sok szó esett. Páva szerint Keresztes nem figyelt jól. Fogarasi Gábor (Jobbik) szerint Páva úgy sértődött meg, mint egy "serdülőkorú fiatal", és ő a PSN tételes elszámolása mellett a tao-pénzekről is kérne kimutatást.

Páva Keresztesnek válaszol: a likvid hitelt vissza tudja fizetni a város (mert előző években is vissza tudta fizetni), a 2 milliárdos visszatérítendő hitelt ingatlanokból fogják fedezni. A kommunikációs központra adott 250 millióról a közgyűlés döntött, a sportiskolának pedig nem jár normatíva, azért kell ennyi pénz - magyarázta a polgármester, és hozzátette: a régi buszokat azért nem vásárolták vissza, mert kigyulladtak az utasok alatt. Ezek mostanra már nem járnak a városban - mondta ki a polgármester.

Páva bejelentette, Kósa Lajos Modern Városok Programot lebonyolító tárca nélküli miniszter márciusban fog jönni Pécsre. Kővári módosítót indítványozott: márciusban a költségvetés vitája előtt szeretnének kimutatást látni a PSN, a kommunikációs központ és a Tüke busz esetében.

[size="28"]BREAKING!!! Fodor Ibolya felszólalt![/size]

A civil szervezetek támogatásánál pár szervezet támogatása megnőtt, miközben a többieké maradt ugyanannyi, ez miért van. Fodor Ibolya - aki friss vagyonnyilatkozata szerint tavaly újított egy Audi A4-est - a Patrónus Kft. pénzügyeit is firtatja. Őri László alpolgármester szerint a nagyobb pénzek oka az, hogy beleszámították a polgármesteri kertből, illetve más helyről érkezett pénzeket. De a tavalyival azonos lesz azoknál is a támogatás.

Kővári határozati módosító javaslatát a közgyűlés leszavazta, a tavalyi évi költségvetés módosításáról szóló első napirendi pont szűk másfél óra alatt lett megtárgyalva és elfogadva.

11:30

A második napirend elvileg az idei költségvetéssel foglalkozna, de most csak egy virtuális költségvetés készül - magyarázta Páva -, amibe beleszámolják a kormánytól érkező támogatásokat és egyebeket, így a város ezévi bevétele kerekítve 58 milliárd forint lesz. A kiadási oldal kerekítve ugyancsak 58 milliárd forintot jelent, de hogy milyen módon lesz szétdobva, arról még most folynak a munkálatok, ezért most csak a főösszegekről fognak dönteni. A részletes és bontott költségvetést márciusban láthatják majd a képviselők, és akkor szavaznak róla - másodjára. A polgármester szerint idén és a további esztendőkben sem lesz lakosságot érintő adóemelés.

Kunszt Márta szerint semmilyen újdonságot nem tartalmaznak az irányelvek (az előző évekhez viszonyítva), nincs adekvát elemzés, hogy mitől keletkezett az óriási hiány a költségvetésben. Amíg ezt nem ismerik, addig nem lehet felelősen dönteni. A mostani dokumentumokból sem derül ki, hogy a város idén kevesebbet költ-e a helyi közlekedésre, stb, miközben azt sem látni, hogy miképp lesz kifizetve a kormányzati hitel.

Kunszt kitért a szocialista városvezetésre, szerinte igaz, hogy nem minden ciklusa volt gazdaságilag sikeres, de az iparűzési adóban nem következett sem akkor, sem a Fidesz-éra alatt az a boom, amire mindenki számít. Ezzel kellene a költségvetésnek számolnia előre, és ehhez kellene igazítani a kiadásokat is. Erb József (Fidesz) illusztrálni akarta a szocialisták rossz gazdasági döntéseit ügyrendben, de Páva letorkolta és átadta a szót Kővárinak.

11:35

Csizmadia Péter (Fidesz) Pávát védi, szerinte olyan ingatlanportfóliót fognak összerakni, amiből idén ki lehet fizetni a visszatérítendő állami hitel 2018-as részletét. Csizmadia szerint a szocialisták eladósították a városi cégeket, amiknek a konszolidációja nem történt meg. Csizmadia úgy látja, a szocialistáknak anno fel kellett volna készülnie arra, hogy egy nagy foglalkoztató bedől a válságban (mint az Elcoteq), akkor kisebb és közepes cégekkel pótolják. Ezt a szocialisták nem tették meg - magyarázta a bizottsági elnök, aki az iskolák állami átvételét is méltatta.

Gyimesi Gábor (Jobbik) szerint Decsi István volt az, aki felszólalásában nyitotta a kampánybeszédeket. A jobbikos képviselő szerint a Csizi által hangoztatott "szocialisták által ellopott buszok" azok ma is járják a várost, a fonódó hálózat közel 400 milliós pluszt jelent. A képviselő is jónak látja az elektromos buszok beszerzését, de szerinte csak úgy lesz rentábilis a fenntartásuk, ha a Volvo-flottát beszerzési áron tudnák eladni - ez lehetetlen lesz szerinte.

Kunszt Márta felhozta a Zsolnay-Ledina háborút, a pécsi vízmű elfoglalását, valamint a Tüke Busznál látható rossz fideszes döntéseket, valamint arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta két ciklust leszámítva csak olyan időszakok voltak, amikor az önkormányzat csak hitelekből tudott működni. Ezt kellene szem előtt tartani, és új megközelítéseket kellene keresni a működés biztosítására.

Gulyás Emil szerint a mostani költségvetési előterjesztésben szerepel egy mondta, ami elég furcsa: hogy a város a kormánytól tavaly év végén kapott 6,54 milliárdot 2018-ban "szeretné" elkezdeni visszafizetni. a képviselő úgy látja, az ingatlanoknál lesz egy nagy probléma. ha egyszerre dobják piacra az ingatlanokat, az csökkenteni fogja helyben az összes ingatlan árát. A fürdőnél az lesz nagy probléma és költség, ha nem találnak melegvizet, míg a közvilágítás-korszerűsítésnél, ha tényleg beigazolódik a bűncselekmény, akkor azt a hitelt is egyből vissza kell fizetni - magyarázta Gulyás.

A vita közben egyre parttalanabbá vált, már a képviselők sem tudják lassan követni, hogy előttük ki és mit mondott. Exkuzálások, burkolt sértegetések hangzanak el, természetesen kormányoldalról keményen pörög az "elmúltnyolcév", bár Őri László alpolgármester megemlítette, hogy igen, nekik is van felelősségük a kialakult helyzetben - épp ezért kell kiszámítható költségvetést letenni márciusban. Őri azt is elmondta, az állam 6 milliárdot ad a pécsi kulturális intézményrendszer fenntartására, míg Pécs erre a célra 10 milliárdot ad évente.

Gulyás Emil ingatlanpiacos felvetésére úgy válaszolt, hogy nincs olyan szándék, ami egyszerre eresztene rá sok értékesíteni szánt ingatlan a piacra, amivel leszorítanák az árakat. Páva Zsolt 12 perc szünetet rendelt el, mert még vannak hozzászólások a második napirendi ponthoz.

12:15

Visszatért a szünetről a közgyűlés, Varga Péter (ÖPE) arról értekezik, hogy kellene egy tényszerű összefoglaló mindenkinek, ami a múltbeli tartozásokat és költségeket tartalmazza a mostani bevételekkel-kiadásokkal. Ez segíthetne a tisztánlátásban. Haász János (Fidesz) is megszólalt (jó rég volt ilyen), szerinte három hiedelem tartja magát a városban: ugyan az önkormányzat adósságát elvitte az állam, de az önkormányzati cégekét nem, amik pedig a várost terhelik azóta is. Az OLAF-jelentéshez Pécsnek Haász szerint semmi köze nincs, mert Pécs nem uniós pénzből fejlesztette a közvilágítást. Gulyás Emil szerint is más a pécsi korszerűsítés, mint a többi a hitel miatt, de az OLAF-vizsgálat arra is kitért, hogy ugyanazok adtak tanácsot, mint akik nyertesek lettek (jogi személyek, vállalkozók, céghálós összefonódások), és ha ilyen történt Pécsen, az a magyar törvények szerint is jogsértő lehet. Erb József (Fidesz) szerint műszakilag jól megalapozott fejlesztés volt a közvilágítás-csere, és ez nem Pécs ugye. Erb hozzátette, ő is mer több Olaf nevű embert.

Kővári módosításait egyenként szavaztatta meg Páva Zsolt. A forrásátcsoportosításról való tárgyalást (elektromos buszok) Páva nem támogatta Kővári indítványát, de az ötletet jónak tartja, de nem akar megkötött kezet a tárgyalásra. 7 igennel, 11 tartózkodással és 7 nemmel nem ment át az ötlet. A másodikat, az ingatlanhasznosításról szólót Páva is támogatta, így a fideszesek is mellette szavaztak. Az utolsó javaslatot, a PSN, a kommunikációs központ és a Tüke Busz kapcsán csökkentsék a költségeket, Páva nem támogatta, így nem ment át a módosítás. Az előterjesztést végül megszavazta a közgyűlés, lezárult a második napirendi pont.

12:50

A harmadik napirend (volt pécsi bányaipari technikum emléktáblája) átment, a negyedik napirend (egészségügyi körzetek megváltoztatása) kapcsán Cserfainé dr. Kovács Ágnes (MSZP-Forum Sopianae) felvetette, hogy Pécsen nem növekedik a lakosságszám (és így a gyermeklétszám), a védőnők száma is fokozatosan csökken az országban, Pécsen évek óta megszűnt a védőnői képzés. Cserfainé szerint a védőnői körzeteknél még mindig nem jelentkezik az ellátandó területek milyensége (azaz, hogy panelkörzetben, vagy hegyoldalban van a körzet), és a bérezésükkel is gond van, mint ahogy az alapellátásnál. Jó lenne, ha néhány stadion, vagy óriásplakát árát inkább erre fordítanák - tette hozzá a képviselőnő. A napirend átment.

Az ötödik napirend a pécsi építési szabályzat módosításáról szól, közelebbről pedig a déli ipari park fejlesztési körzetté nyilvánításáról. Ez is átment vita nélkül, mint ahogy a hatodik is (önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatása), ahol a város cserél a Pannon Hőerőművel területeket. Egy Engel János utcai területre pedig vételi szándék érkezett. A hetedik és nyolcadik napirendi pont is átment. Kunszt Márta azt vetette fel, hogy a közintézmények szervezeti szabályzatairól a közgyűlés dönt, míg az önkormányzati cégek gazdálkodásáról a gazdasági bizottság dönt, pedig azok is érdekelnék a lakosokat. Csizmadia Péter szívesen látja Kunszt Mártát a bizottsági üléseken, a cégek adatai pedig nyilvánosan elérhetők az önkormányzat honlapján.

Pörög tovább a közgyűlés, már a 14. napirendi pontot (amely arról szól, hogy a tüskésréti napelemparkból vehet kedvezményesen áramot az önkormányzat) is megszavazták, a 15. napirendet pedig Őri László vetette le még reggel (Pannon Filharmonikusoknak nyújtandó visszatérítendő támogatás).

A 16. napirend a helyi identitás megerősítéséről szól, mint kiderült, egy uniós támogatási alapból lehet majd pályázni kisebb körzeteknek, lakóközösségeknek támogatásra, ezzel is erősítve a helyi tudatot - magyarázták a városvezetés részéről.

Az ellenzék leginkább erre volt kíváncsi, illetve Gyimesi Gábor (Jobbik) megemlítette, hogy szerinte ez burkolt kampánytámogatás lesz a 2019-es önkormányzati választásra.

Haffner Tamás, a pécsi helyi akciócsoport igazgatója beszélt bővebben a programról, Kővári ezzel kapcsolatban azt kérte külön, hogy ennek a felmérésnek (hogy mit szeretnének a kisebb közösségek) majd számoljon be a közgyűlés előtt a csoport vezetője. A napirendi pontot megszavazták Kővári módosítójával, Páva Zsolt ebédszünetet rendelt el, amely után fél háromkor gyűlnek össze a képviselők a maradék 10 napirendi pontra.