Szakács: a kormány álljon helyt a politika miatt bajba került volt Zsolnay-dolgozók helyett

2018. február 19. 13:01 2018. feb. 19. 13:01

Csizi Péter, Hoppál Péter, Bánki Erik pedig támogassák a szocialisták javaslatát - hangsúlyozta Szakács László, bár véleménye szerint a fideszes politikusoknak magánvagyonukból kellene megmentenie a helyzettől a Ledinába tömegesen átléptetett dolgozókat.

Szakács László baranyai szocialista képviselő hétfő délelőtt Pécsett a képviselői irodában tartott sajtótájékoztatóján ismertete a volt Zsolnay-dolgozók megmentésére kidolgozott parlamenti határozati javaslatot.

A korábbi Ledina-dolgozókkal szemben pert nyert a Zsolnay gyár, 23 millió forint kell fizetnie a dolgozóknak volt munkáltatójuk felé - emlékeztetett Szakács László sajtótájélkoztatóján. Ahogy arra is: ezek az emberek politikai nyomásra mentek át a Ledinához, miután fideszes gazdasági körök akarták megszerezni a Zsolnayt.

- Egy nap aztán buszra ültették a dolgozókat, kivitték őket a Tettye forrásház székházának étkezőjébe és aláírattak velük három papírt - mondta a politikus. - A kilépési és belépési nyilatkozat mellett a harmadikon az állt, hogy az önkormányzat által kalandos úton létrehozott cég kifizeti a Zsolnay esetleges követelését. Mi ebben nem hiszünk - mondta a politikus.

(Mint ismert, a Ledina Kerámiát birtokló China Rose a napokban jelentette be, átvállalja azt a 23 millió forintot, melyet az átcsábított egykori zsolnaysoknak kellene kifizetniük egykori cégüknek a bíróság másodfokú ítélete nyomán - szerk.)

Szakács szerint inkább a polgármesternek, Bánki Eriknek, Csizi Péternek, Hoppál Péternek, akár a magánvagyonukkal kellene jótállnia azokért az emberekért, akik nem tudnak kifizetni 200 ezer forintot. (Szakács hozzáfűzte: Csizi Péter még a Parlamentbe is felutaztatta az átlépő embereket, ott ünnepelték, hogy sikerült előállítani ezt a helyzetet.) Ám ehelyett a Parlamenthez nyújt be határozati javaslatot Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője és Szakács László. A javaslat szerint a kormány fizessen a bajba sodort embereken, majd hajtsa be azokon, akár eljáró ügyvédeken, akár politikusokon, akik elkövették a hibákat, amelyek ide vezettek.

- Azt várjuk Bánki Eriktől és a pécsi fideszes parlamenti képviselőktől, hogy támogassák ezt a javaslatot bizottságokban és a Parlamentben - mondta a szocialista politikus. - Eredmény kevés van, botrány sok, ezt a kalandor városvezetést ezért kell leváltani.

A Zsolnay-ügy egy három éve húzódó botrány, de itt volt a vízmű-botrány, amelyért szintén kártérítést kellett fizetni, a Volvo-beszerzések, ami miatt több országban nyomoznak már szerte a világon, de itt a legfrissebb, az Elios-ügy - sorolta a képviselő. Ez utóbbiban Szakács László szerint egyetlen dolog biztos csak: a pécsiek rosszul járnak. Lehet, hogy más városokban nem kell visszafizetni a közvilágításra fordított pénzt, de itt mindenképpen, mert hitelből valósult meg a beruházás.