Megnyílt a megújított mecseki bányászati kiállítás Pécsett

2018. március 7. 13:43 2018. márc. 7. 13:43

Megnyílt szerdán a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) megújított mecseki bányászati kiállítása. A mintegy 200 bányászati emléket és eszközt bemutató felszíni tárlat a Vasarely Múzeummal szomszédos épületben kapott helyet.

A megnyitón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kubinyi Ágoston programjának több millió forintos támogatásával újult meg.

A politikus köszöntőjében felelevenítette az ágazat magyarországi és térségi történetét, méltatta annak a település- és iparfejlesztésben betöltött szerepét. Egyúttal felhívta a figyelmet a bányászat identitásképző közösségi erejére és bányászok erős szolidaritására, bajtársiasságára.

Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy a pécsi tárlatot a korábbi fenntartó, a soproni Központi Bányászati Múzeum finanszírozási okok miatt 2013-ban bezárta.

A gyűjtemény ezt követően a JPM kezelésébe került: a Káptalan utcában két helyiségből álló felszíni és a 440 méter hosszú föld alatti bemutatóhelyet 2014 februárjában nyitották meg újból. Később a föld alatti részt egy kártevő, a könnyező házigomba támadta meg, s emiatt a tárlatot ismét bezárták.

A védekezéshez az érintett föld alatti helyiségeket szét kellett bontani és újra kellett építeni - mutatott rá a politikus.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az eseményen erről megjegyezte: a kiállítás föld alatti részeit a gombafertőzés okozta kár elhárítását követően várhatóan "a közeli hónapokban vagy jövőre" adhatják át újra a nagyközönségnek. A városvezető beszédében egyúttal az értékmentés, hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta és méltatta a bányászat közösségszervező erejét is.

A múzeum MTI-hez eljuttatott írásos összegzése szerint a megújított tárlat eredeti tárgyak, archív fotográfiák, film és hanganyagok, animációk, játékos interaktív elemek segítségével teszi érthetővé, könnyen megismerhetővé a bányászati tevékenységet a technológiától a bányászati veszélyforrásokon át a bányakolóniák világáig. A tárlat bemutatja a mecseki szén- és uránbányászat történetét, illetve a hegység ásványait és kőzeteit is.