Félszáz jelöltre lehet szavazni Baranyában április 8-án

2018. március 10. 14:25 2018. márc. 10. 14:25

Lezárták péntek éjjel a választási irodák a képviselő-jelöltek jelentkezését. Baranya megye négy választókerületében összesen 49 jelölt állt rajthoz, a szigetvári körzetben azonban 13 embernél még nem jogerős a nyilvántartásba vétel, így még akár növekedhet is a létszám.

A valasztas.hu adatai és a Nemzeti Választási Iroda közleménye szerint március 9-én, pénteken éjfélkor lezárult a 2018-as tavaszi országgyűlési választás jelöltállítási szakasza, nyilvántartásba vették az indulókat.

Baranya megyében a következőképp áll a helyzet:

Baranya 1.: 9 jelölt

  • Bauer Tamás (MIÉP)
  • Csizi Péter (Fidesz-KDNP)
  • Fogarasi Gábor (Jobbik)
  • Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
  • Dr. Mellár Tamás (független)
  • Nagy Richárd (Magyar Kétfarkú Kutya Párt)
  • Nemes Balázs (Momentum)
  • Szeghy Mária (A Haza Pártja)
  • Varga Dávid (SZEM Párt)
  • 10 indulónál a "Nyilvántartásba vétel elutasítva (nem jogerős)" bejegyzés szerepel a neve mellett (de várhatóan ők nem kerülnek már fel a szavazólapra), 15 jelentkezőnél az elutasítás már jogerős, négyen pedig már korábban visszaléptek a jelöltségtől.

    Baranya 2.: 15 jelölt

  • Berkecz Balázs (Együtt)
  • Dr. Bíró Károly (független)
  • Bogolin Csaba (MIÉP)
  • Gyimesi Gábor (Jobbik)
  • Hohn Krisztina (LMP)
  • Dr. Hoppál Péter (Fidesz-KDNP)
  • Körömi Attila (Momentum)
  • Kulcsár Jánosné (Összefogás Párt)
  • Lovasné Parczen Gabriella (A Haza Pártja)
  • Martos Csongor (Magyar Kétfarkú Kutya Párt)
  • Nagy Ferenc (DK)
  • Rajczi Klára (KÖSSZ)
  • Tukora Gábor (MoMa)
  • Varga István (MCP)
  • Vasvári Ametiszt Rita (CSP)
  • 11 indulónál még nem emelkedett jogerőre a nyilvántartásba vétel elutasítása, 8 embernél viszont már igen. A megmérettetéstől hatan léptek vissza.

    Baranya 3.: 15 jelölt

  • Antal-Haszonics Hajnalka (Összefogás Párt)
  • Bosnyák András (LMP)
  • Buzgó Krisztina (HHP)
  • Dr. Hargitai János (Fidesz-KDNP)
  • Horváth József (Munkáspárt)
  • Kóródiné Sárközi Rita (MCP)
  • Lakatos Csaba (CSP)
  • Lőrinczné Németh Marianna Sarolta (Hajrá Magyarország!)
  • Lukács János (DK)
  • Mihálovics Ibolya (IMA)
  • Orsós Erzsébet (MEDETE Párt)
  • Prim Géza (FKGP)
  • Szaksz Adrienn Zsanett (SEM)
  • Szőcs Norbert (Jobbik)
  • Winkler Roland (HAM)
  • 14 indulónál még nem jogerős a nyilvántartásba vétel elutasítása, 9 főnél viszont már igen.

    Baranya 4.: 10 jelölt

  • Andrics Alíz (Jobbik)
  • Angyal Károly Tibor (LMP)
  • Antal Gábor (Összefogás Párt)
  • Balázs Gréta Nikolett (CSP)
  • Fazakas András (SEM)
  • Mahmood Vanda (MEDETE Párt)
  • Nagy Csaba (Fidesz-KDNP)
  • Paizs Béla Endre (IMA)
  • Resch Éva Anna (A Haza Pártja)
  • Dr. Vass Péter (MSZP-Párbeszéd)
  • Rajtuk kívül 13 induló neve mellett a "Nyilvántartásba véve (nem jogerős) bejegyzés szerepel a valasztas.hu oldalon, 10 embernél a nyilvántartásba vétel elutasítása az, ami még nem jogerős. Egy ember jogerősen lett elutasítva, ketten pedig hamarabb visszaléptek.

    1700 jelölt, átjelentkezési tudnivalók, az ajánlószelvények nyomában - választási gigapakk

    Péntek éjfélig 1719 jelöltet vettek nyilvántartásba az ország 106 egyéni választókerületében, a külképviseleti jegyzékben pedig már 24 ezren szerepelnek, majdnem kétszer annyian, mint négy éve ilyenkor. A választási irodákat júliusig lehet zaklatni, hogy feltűnt-e valami olyan jelölt ívén az ajánlásunk, akinek eszünk ágában sem volt adni.