Tetten érték a betörőt a rendőrök, nagy menekülés lett belőle

2018. március 11. 10:45 2018. márc. 11. 10:45

Több pécsi ingatlant is felnyomott az a férfi, akit még tavaly nyáron értek tetten a rendőrök. Az ügyben indult nyomozás vádemelési javaslattal zárult.

Lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének, valamint lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 46 éves helyi férfi ellen.

A rendőrség azt írta, megalapozott gyanú szerint 2017. május 6-a és július 13-a között a férfi több pécsi ingatlanba is betört. A férfi a betörések során készpénzt, ékszereket, eozin porcelánokat, valamint műszaki cikkeket lopott el az ingatlanokból. A rendőrök 2017. július 13-án éjjel akkor érték tetten a betörőt, amikor az egyik házból éppen kiugrott az ablakon és futásnak eredt, azonban a rendőrök elfogták, előállították és kihallgatták gyanúsítottként. A férfival szemben összesen nyolcrendbeli jogsértés megalapozott gyanúját tárta fel a rendőrségi vizsgálat.

A gyanúsított ellen – előzetes letartóztatása mellett – folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.