Majdnem félmilliárddal drágul még a végére a Rátgéber-akadémia

2018. március 20. 10:21 2018. márc. 20. 10:21

Eredetileg 2015-re tervezték a Nemzeti Kosárlabda Akadémia átadását, ám talán 2018 őszén el is indulhat a képzés. Biztos, ami biztos alapon még gyorsan hozzávágnak közel félmilliárd forintot.

Eredetileg 2015-ben már elkészült volna a régi vízműtelep helyén a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, amit a köznyelv csak Rátgéber-akadémiának hív az ismert pécsi kosárlabda-edző után.

A projektről március közepén az utolsó hír az volt, hogy a tervezett 2015-ös dátum helyett jó, ha idén nyárra elkészül, és szeptembertől tervezik a működtetését.

A Magyar Közlönyben a napokban megjelent egy kormányhatározat, amely szerint a beruházás maradéktalan megvalósítása érdekében a kormány arra hívja fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Nemzeti Kosárlabda Akadémiának a 2018-as évben még legalább 436 898 584 forintot biztosítson, mint a beruházáshoz szükséges többletforrást.

Az uniós közbeszerzési értesítő szerint tavaly márciusban 2,12 milliárd forintba került a beruházás, noha Páva Zsolt polgármester még februárban 1,7 milliárdról beszélt, ám erről villámgyorsan közölte a városháza, hogy az önkormányzati lap ütötte az összeget. Ami amúgy 2,2 milliárd forint volt egy 2016-os módosítás miatt, csak erről valahogy az unió sem tudott akkor a jelek szerint.

És akkor ehhez jön még hozzá a 436,898 millió forint úgy, hogy például a közművesítést és a műszaki ellenőri díjat a pécsi önkormányzat vállalta magára. Igaz, sok pénze nem volt rá, így innen és onnan is le kellett csípni más projektekből a pénzt.

Az egyre szürreálisabb beruházásnak az alapkő-letétele sem volt semmi, ahogy videós cikkünkben láthatják.

Rátgéber álma valóra vált - videó

És ezért nagyon hálás Orbán Viktornak és a magyar kormánynak. Félelmetesen alacsonyan szálló röplabdák alatt indult utolsó útjára a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapköve. Letették Pécsett a Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkövét szerdán. A rendezvény az építési terület szélén volt, a felszólalókat portól és naptól védő sátor előtt fiatal kosárlabdakademisták ültek tömött sorokban.