Mellár Tamás: „Nem igaz, hogy nem lehet”

2018. március 21. 19:28 2018. márc. 21. 19:28

A pécsi Fókusz Könyváruházban mutatta be Mellár Tamás legújabb munkáját, az Elvesztegetett évek című közgazdasági esszét szerdán kora este. Mellár Tamással Balogh Robert pécsi író beszélgetett.

Már az esemény elején kiderült: a könyvet nem a választásra írta, szerkesztőktől kapott rá felkérést. Három könyv jelent meg egyszerre, és szűkös volt a határidő, de így valóban éppen a választás előtt jelenhetett meg.

- Az eddigi munkáim tudományos munkák voltak, de ez egy hosszúra sikeredett közgazdasági esszé - mondta Mellár Tamás. - Ilyet még nem tettem, izgulok is, milyen lesz a fogadtatása.

A kötet fókuszában a 2010 és 2018 közötti időszak gazdasága áll, de visszatekint az azt megelőző 8 évre, sőt, a teljes rendszerváltozás utáni időszakra. A szerző elmondta: egyfajta ars poeticának is tekinthető a kötet – mint ismert, Karácsony Gergely árnyékkormánya pénzügyminiszterévé választotta a pécsi közgazdászt.

A könyv mottója az lehetne: nem igaz, hogy nem lehet. Szlovákia is bebizonyította, ki lehet lőni, van lehetőség a modernizációra, a felzárkózásra. Mellár Tamás emlékeztetett rá: csatlakozásuk előtt magyar szakemberek segítették szlovák kollégáikat, a szomszédos ország mára állva hagyott minket.

- Az Orbán-kormány ahelyett, hogy bemutatta volna, hol állunk, hova tartunk, azt hajtogatta: jók, erősek és büszkék vagyunk, a hibáért mások a felelősek – mondta a professzor. - Hiányzott a leltár, a szembesítés, helyette rövid távú politikai tőkét kovácsolt a Fidesz.

Egy értelmiségi embernek az a dolga, hogy mindig ellenzéki legyen – ezt vallotta a pécsi parlamenti képviselőjelölt Balogh Robert azon felvetésére, hogy a legtöbbször annak kapcsán lehetett Mellárról hallani, hogy éppen „felborítja az asztalt”. Emiatt ma támadja is a sajtó, pedig nem ő távolodott el eszméktől, hanem a pártok mentek ki mögüle, így ábrándult ki a Fideszből is. - Azokat a csoportokat igyekszem támogatni, amelyeken azt látom, hogy előre akarják vinni az ország dolgát – mondta Mellár Tamás. - Egy konzervatív embernek az is a felelőssége, hogy mit hagyunk a gyermekeinkre, unokáinkra, a fiatal tanítványokra.

Magyarország szinte ingyen megkapta a lehetőséget, hogy demokráciát, modern társadalmat építsen de nem élt vele. Ez a szellemi elit felelőssége, így kerültek másodélvonali emberek a politikába. A professzor sok kiváló tudóst ismer, aki nem mer közszereplést vállalni.

Elmondta: kinevették vagy sajnálták 2017 szeptemberében, amikor bejelentette, hogy elindul. Decemberben már halkabbak voltak ezek a hangok. Januárban még inkább, amikor tíz párt is beállt mögé, ma pedig már esélyes jelöltként mérik a választókörzetben.

- Nagyon gyorsan és hamar tud változni az a történelmi helyzet, amit nagyon stabilnak hiszünk – mondta Mellár Tamás. A közgazdász emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltozásra milyen gyorsan omlott össze a megdönthetetlennek hitt szocializmus. A professzor szerint most is ez lehet, de fontos, hogy erre legyünk szellemileg is képesek. Nem lehet csodákat tenni, de ha van világos elképzelés és akarat, akkor el lehet érni célokat – mondta.

Mellár Tamás szerint egy olyan bizalmi viszonyt kellene kialakítani a társadalomban, a boldogabb nyugati és skandináv országot mintájára, amelyben az embereknek nem kellene félnie a kormányváltástól. Társadalmi konszenzus kell és nem Déva vára, hosszútávon működő programok és rendszerek, nem az, hogy minden kormány ledöntse, amit az elődje épített.