Motorost gázolt ittasan, majd továbbhajtott

2018. március 30. 10:30 2018. márc. 30. 10:30

A rendőrök három órán belül elfogták azt a gépkocsivezetőt, aki személygépkocsijával elsodort egy segédmotorkerékpárost Sellye közelében, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Egy 32 éves sellyei férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség, 33 éves szintén sellyei társa ellen pedig segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a 32 éves férfi 2017. október 19-én 12 óra 50 perckor személygépkocsival közlekedett az 5804-es úton, Sellye és Csányoszró között. A férfi autójával elsodort egy segédmotorkerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök három órán belül beazonosították, majd lakásán elfogták a balesetet okozó férfit, akit 33 éves utasával együtt előállítottak és kihallgatták őket gyanúsítottként.

A gépkocsivezetővel szemben felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja, ezért őt a rendőrök előállították további mintavételre, amely során az orvos megállapította az alkoholos befolyásoltságot. A segédmotorkerékpáros férfi a balesetben könnyebben megsérült.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.