Bemutató maradt el a Harmadik Színházban, mert nem fizetett a városvezetés

2018. április 2. 09:16 2018. ápr. 2. 09:16

Hiába nem tartozik már az önkormányzathoz a Pécsi Harmadik Színház, mégis sikerült a városvezetésnek csőbe húznia a teátrumot. Tavalyról ugyanis 25 millió forinttal lógtak, ám ebből csak 10 milliót kapott meg eddig a színház, ami miatt bemutató maradt el. Őri László alpolgármester nem ezt ígérte.

Mint ismert, tavaly ősz elején derült ki, hogy a legalább 7,5 milliárd forintos adósságot felhalmozó pécsi fideszes városvezetés a stabilitás érdekében megpróbál megszabadulni kulturális intézményrendszerének egy részétől.

Akkor többek közt arról volt szó, hogy a Pécsi Harmadik Színházat a Pécsi Nemzeti Színházba olvasztják be.

Ez ellen Vincze János, a teátrum igazgatója a leghatározottabban tiltakozott, erről bővebben interjúnkban olvashatnak.

Vincze János: "bontsam le, amit fölépítettem?"

Pécsi STOP: Hogyan érinti a Harmadik Színházat az önkormányzat által eldöntött változás? Vincze János: A közgyűlési határozatban az szerepel, hogy a Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft. beolvad a Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.-be. A beolvadás a Pécsi Harmadik Színház önálló jogi személyiségének a megszűnését jelenti.

Végül a megoldás az lett, hogy a színházban többször rendező Moravetz Levente cége vette meg az önkormányzat színházban lévő 100 százalékos tulajdonrészét.

Moravetz Levente cége veszi meg a Harmadik Színház önkormányzati tulajdonrészét

Még a közgyűlésnek rá kell bólintania, de az önkormányzat a Harmadik Színházban lévő 100 százalékos tulajdonrészét 2 millió forintért adná el Moravetz Levente rendező cégének. A tervek szerint minden változatlanul marad, de több lesz a zenés szórakoztató darab Uránvárosban, Kertvárosban és a megyében.

Még a szeptemberi interjúból derült ki, hogy ugyan a városvezetés 2017-ben 30 millió forinttal támogatta volna a színházat, abból szeptemberben még csak 3,5 milliót láttak az uránvárosi teátrumban.

Mikor megvolt a Moravetz-féle átvételről a nagy bejelentés, a Pécsi STOP direkt rákérdezett Őri László fideszes alpolgármesternél, hogy mi lesz az addig elmaradt városi támogatással.

Őri László azt felelte akkor, hogy "az önkormányzatot szerződés kötelezi, hogy kifizesse a színháznak járó támogatást, ez meg is fog történni."

Ehhez képest a bama.hu április elsején megjelent cikkében az olvasható, hogy pénzhiány miatt elmaradt a 2017/2018-as évadra tervezett egyik bemutató, Schwajda György A szent család című darabja. (És nem hinnénk, hogy ez április elsejei tréfa lenne - a szerk.)

A gondot most az jelenti, hogy a színház a várostól a 2017-re ígért 25,5 millió forintot sem kapta meg, így az évad elúszni látszott. Küzdelmes napok végén e hónapban a pénzből megérkezett 10 millió, így új bemutató nem lesz, de az adósságok kifizethetők. Schwajda Szent családjának a bemutatója jó esetben a következő évad elején látható

- olvasható a cikkben.

Tegyük hozzá halkan, a fideszes városvezetés amúgy körülbelül 25 millió forintot spórolt meg azzal, hogy eladta a színház tulajdonjogát (meg még a béreken pár milliót). Ám az eladásról szóló előterjesztés már sokkal másabb dolgokat tartalmazott, mint amiről az átadásról szóló bejelentésen az érintettek beszéltek - írtuk korábbi cikkünkben.