A viharjelzés első napján már menteni kellett a Balatonból

2018. április 2. 12:02 2018. ápr. 2. 12:02

Április elsején indult el a Balatonon a szezonális viharjelzés, a vízirendőrök már aznap mentésre igyekezhettek.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságra április elsején 14 óra körül segélyhívás érkezett, arról, hogy Pálkövén egy horgász - a II. fokú viharjelzés tiltása ellenére – egy csónakkal beevezett a Balatonba, azonban az erős szél elsodorta és önerőből nem tudott a partra evezni.

A kiérkező vízirendőrök Révfülöpnél találták meg a győri lakost, akit a szolgálati kisgéphajóba emeltek, vízijárművét pedig vontára vették, és a pálkövei partszakaszon épségben biztonságba helyezték.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy ezen időszakban a Balaton átlag vízhőmérséklete 6 Celsius-fok körül mozog, ezért vízbeesés esetén magas a kockázata a hipotermiának.

A viharjelzés figyelembevételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan. Ilyen esetben úszni, csónakkal és más vízi sporteszközzel a vízben tartózkodni, csak a parttól számított 500 méteren belül szabad.

Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel. Ebben az esetben fürödni, valamint csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével) tilos.