Hadházy Ákos javára visszalépett Szekszárdon Harangozó Tamás

2018. április 7. 13:54 2018. ápr. 7. 13:54

Az utolsó pillanatban, nem sokkal szombat délelőtt 11 óra után jelentette be a Facebookon az MSZP-s Harangozó Tamás, hogy visszalép jelöltségétől Szekszárdon, egyúttal arra kérte szavazóit, hogy támogassák az LMP politikusát, Hadházy Ákost.

Harangozó a 444.hu szerint felidézte, korábbi ígérete az volt, hogy amennyiben megszületik egy országos szintű, több körzetet érintő megállapodás az LMP és az MSZP között, akkor visszalép Szekszádon. Ez megtörtént, így elengedte a jelöltséget.

Hadházy Ákos megköszönte a gesztust Harangozónak. Hadházy korábban azt mondta, ha más nem, akkor ő maga fog visszalépni a jelöltségtől, hogy így segítse az ellenzéki győzelmet Szekszárdon - idézte fel a cikk.

Más utolsó pillanatos visszalépést is hozott április 7-e. Nem sokkal 11 óra után (11 óra volt a határidő, eddig kellett jelezni a választási irodánál a manővert) bejelentette a visszalépését az LMP óbudai jelöltje is, abban a körzetben így az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Szabó Tímea vált a legesélyesebb ellenzéki jelölté. Miskolc 2-es választókerületében is visszalépett az LMP helyi jelöltje, ezzel segítve az MSZP-Párbeszéd jelöltjének, Varga Lászlónak az ügyét.