Még a választás előtti turbómigránsozásában is menekülteket fogadott be a kormány

2018. április 12. 19:25 2018. ápr. 12. 19:25

Dacára annak, hogy évek óta üveghangon pörgeti menekültellenes retorikáját a magyar kormány, a mostani választás előtt pedig soha nem látott fokozatba kapcsolt az intézményesített, közpénzből finanszírozott rettegtetés, 2018 januárjában és februárjában 191 menekültet fogadtak be a magyar hatóságok.

Erről, amit nálunk kicsivel fejlettebb társadalmakban nettó köpönyegforgatásnak mondanának, az Mfor.hu cikkezett.

A lap szerint a hatóságok a tavalyinál ötször több ember kérelmét bírálták el pozitívan. Mint írták, 2018 első két hónapjában összesen 477 menekültügyi eljárást folyt le, és 40 százalékukban pozitív döntés született. 2017-ben ehhez képest 3028 eljárást folytattak le, melyek közül csak 38 esetben született a kérelmezőre nézve kedvező döntés.

Összefoglalva: miközben 10 milliárd forintból ment az ipari félelemkeltés, melyre az egész Fidesz-kampány épült, és ami elhozta nekik ismét a kétharmadot, stikában azért mégis befogadtunk menekülteket.

Az Mfor.hu szerint külön érdekesség, hogy a menekülthullám utáni időszakban, 2016 január-februárjában sem fogadtunk be annyi menekültet, mint idén. Akkor 110 esetben született pozitív döntés a hatóság részéről, ami a lefolytatott több mint 27 ezer eljárás 0,4 százaléka.

És akkor megemlékeznénk Orbán Viktor legendás mondatáról, melyet még 2011-ben mondott a kampányolásáról sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre:

"Ne figyeljenek arra, amit mondok. Egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok."

A videó extra érdekessége - amellett, hogy akkor még lehetett érdemben kérdezni Orbán Viktortól - az, hogy a kellemetlen kérdést az azóta a gyomorforgatóan migránsozó, saját volt munkatársait Soros-bérencező Origo újságírója tette fel még 2011-ben. El sem hisszük, hogy volt ilyen korszaka az országnak.