Nagy közúti ellenőrzést hoz a jövő hét

2018. április 15. 19:44 2018. ápr. 15. 19:44

Az év harmadik nagy közúti ellenőrzését ejtik meg a hatóságok április 16-a és 22-e között az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) éves ellenőrzési terve alapján. A márciusi ellenőrzést elvitte a hóvihar, most vélhetően nem lesz akadálya a gyorshajtók vegzálásának.

Amint azt korábban megírtuk, 2018-ra is összesen nyolc TISPOL-ellenőrzést üzemeztek, melyből az elsőt a február vége, a másodikat pedig a március közepe hozta el. Utóbbit aztán fel kellett függesztenie a rendőrségnek a 2013-as állapotokat idéző márciusi hóvihar miatt.

Most, az év harmadik összehangolt ellenőrzésekor maximum zivatarok csaphatnak le, de azok nem befolyásolják majd az akciót. Az eurpai ellenőrzés április 16-22 között zajlik majd (legalábbis az év eleji ütemezéskor ezt a dátumot említették meg az ORFK OBB honlapján), hogy ebből pontosan mely napokon nő meg a rendőri jelenlét a magyar utakon, annak egyelőre nem találtuk nyomát a rendőrség honlapján.

Az áprilisi ellenőrzés elsősorban a gyorshajtók kiszűrésére irányul, de természetesen a többi szabályszegést sem hagyják figyelmen kívül a rendőrök.

Mutatjuk 2018 nagy közúti ellenőrzéseit

Az idei évben sem marad el a TISPOL-ellenőrzések, összesen nyolc alkalommal vadásznak majd az ittas, bódult, gyorshajtó, figyelmetlen sofőrökre, valamint a busz- és kamionvezetők is számíthatnak a hatóságok kitüntetett figyelmére. A dátumokat közzétették, az első nagy ellenőrzést a február hozza el.