Rávert a kocsira, válaszul őt verték

2018. április 22. 10:52 2018. ápr. 22. 10:52

Bunyó lett egy parkolói tolatásból Kaposváron, ahol egy autós ökölcsapásokkal nyugtázta, hogy miközben tolatott, valaki rácsapott a kocsijára.

A rendőrség vasárnapi közleménye szerint 2018. március 31-én 14 óra körül egy kaposvári áruház parkolójában egy gépkocsivezető tolatni kezdett, amikor közvetlenül az autó mögött gyalogoló férfi – a baleset elkerülése céljából – ráütött a jármű hátsó szélvédőjére.

A sofőr megállt, majd kiszállt az autóból és szóváltás követően több alkalommal, ököllel fejbe ütötte a gyalogost. A sértett segítségére sietett egy hölgy is, akit szintén bántalmazott a férfi.

A tabi lakos ezt követően visszaült a gépkocsiba és elhajtott a helyszínről. A sértettek – az orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a 32 éves férfit, akit két órán belül elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.