Szaporodnak a pécsi varjak

2018. május 6. 10:44 2018. máj. 6. 10:44

25 százalékkal nőtt a költő varjúpárok száma tavalyhoz képest pécsett, emellett 11 új helyen telepedtek meg a városban a kevésbé kedvelt madarak. Térhódításuknak köszönhetően egyre több erdei fülesbagoly és vörös vércse tűnik fel a megyeszékhelyen.

Áprilisban ismét vetésivarjú-számlálást végeztek Baranya területén a Magyar Madártani Egyesület munkatársai, melynek eredményeként 9 településen 44 fészektelepet vettek nyilvántartásba - derült ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány tájékoztatásából.

Mint írták, a varjak fészkelése tavaly óta 4 helyen szűnt meg, viszont 16 helyen alakultak ki új, néhány páros kolóniák. Hosszú idő után először fészkelnek varjak a megye déli részén (Ivándárda), ahova a szomszédos horvát területről költöztek át. A költő párok számát az előző évi 998 párral szemben idén 1245 párra becsülték, ami 24,7%-os gyarapodást jelent. Az 1997. évi alapállapothoz viszonyítva már 122,7%-kal több varjú költ a megyében. A fészektelepek továbbra is a lakott területeken vagy azok közvetlen szomszédságában vannak.

A felmérés során ezúttal három helyen regisztráltak 100 párnál nagyobb kolóniát. A legtöbb varjú a szabadszentkirályi focipálya mellett (204 pár), a pécsi vásártéren (184 pár) és a Honvéd Kórház (107 pár) területén költ. A szabadszentkirályi egyben a legnagyobb fészektelep a felmérések 1997-es kezdete óta.

Pécsett a tavasz folyamán is távolítottak el fészkeket, ami a varjak további szétszóródását eredményezte. A városban 11 újabb helyen észleltük megtelepedésüket, de ezeken a helyeken a költő párok száma csak egyetlen esetben haladta meg a tízet. A fészkelő állomány a tavaly 479 párról 603 párra (+25,9%) nőtt. Ennek ellenére a varjak jelenléte mégis kevésbé zavaró a lakosság számára, mert az állomány közel 70%-a olyan közterület vagy közintézmény területén költ, ahol nincsenek lakóházak vagy csak kevés található belőlük.

A varjak városi jelenlétének pozitív hozadéka, hogy egyre több helyen találunk erdei fülesbaglyokat és vörös vércséket az elhagyott fészkekben. A pécsi vércseállományt már 10 párra becsülik a szakemberek, és ezek fele varjúfészkekben költ.