Nem tudta, hogy terhes, a mentők keze között szült meg egy fiatal lány Baranyában

2018. május 15. 13:46 2018. máj. 15. 13:46

Hasi fájdalmak miatt kérte a mentők segítségét egy fiatal baranyai lány kedden, a szakavatott segítség pedig egyből megállapította, hogy babát vár. A lány a vizsgálat közben megszült, a kicsi pedig kis híján életét vesztette.

Minderről az Országos Mentőszolgálat számolt be kedden a Facebook-oldalán.

A poszt szerint egy fiatal lány kérte a mentők segítségét hasi fájdalmai miatt.

"A lány a mosdóban fogadta kollégáinkat és elmondta, hogy tegnap ugyan felkereste háziorvosát de a panaszok még mindig fennállnak. A mentőket azonban nem ez lepte meg igazán, hanem hogy a vizsgálat közben a fiatal lány egy újszülöttet hozott világra. Mint kiderült, fogalma sem volt róla, hogy áldott állapotban volt az elmúlt hónapokban.

A sokat látott mentőápolónak szinte megdöbbenni sem volt ideje, hisz a baba nem sírt fel. A mentők azonnal megkezdték az újraélesztését és körülbelül fél perccel később a baba megmozdult, levegőt vett és hangosan sírni kezdett. Az anyát, aki nem tudta, hogy terhes mentőhelikopter, az újszülöttet pedig koraszülött mentőegység szállította ellátás után kórházba."

- írták a mentők.