Repül a Bahart szekere, mint a fakutya

2018. május 29. 15:48 2018. máj. 29. 15:48

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 2017. évi adózás előtti eredménye 144,6 millió forint lett, 5,7 százalékkal több az előző évinél - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A 4 milliárd forintos jegyzett tőkéjű hajózási társaság nettó árbevétele meghaladta a 2,8 milliárd forintot az előző évi 2,64 milliárd forint után.

Kollár József vezérigazgató kiemelte, hogy a vállalat stratégiában foglalt fejlesztése, modernizálása a terveknek megfelelően, illetve esetenként annál is jobban alakult.

A cég által működtetett balatoni kompközlekedésben tavaly új rekord született, Szántód és Tihany között 1 143 000 utast szállítottak, 2 százalékkal többet az előző évinél. A menetrendi séta- és programhajókon 2017-ben több mint 700 ezren utaztak, amire csak 2009-ben és 2016-ban volt példa eddig. A cég 11 tagból álló vitorláskikötő-láncának férőhelyeit bővítették, a kihasználtság átlagosan 90 százalékos volt - részletezte a vezérigazgató.

A cég az elmúlt évben önerőből 800 millió forintnyi beruházást hajtott végre, többek között vízre bocsátották a Nemzeti Regatta nevű motoros-hajót, a felújítottak egy a 60-as években készített vízibuszt, és megújult a Kossuth komp is. A cég tavaly óta dolgozik egy új iszapvíztelenítő berendezés fejlesztésén és tesztelésén, amely megoldja majd a strandokról történő lágyiszap eltávolítását.

Kollár József az MTI-nek elmondta, a társaság pár százalékkal a 2017-es évinél is jobb eredményre számít az idén.

A balatoni kormányprogramban a cég fejlesztéseire előirányzott 12,6 milliárd forintról még zajlanak az egyeztetések. A cég és a Magyar Turisztikai Ügynökség szakemberei tárgyalnak egy átfogó balatoni vízi-közlekedési koncepcióról, ami meghatározza majd a cég flottabővítésének irányát is - mondta a vezérigazgató.

A hajózási társaság tulajdonosi viszonyaival kapcsolatos tervek továbbra is arról szólnak, hogy az állam nem az önkormányzatok helyett, hanem azok mellett kíván részt venni az irányításában, többségi tulajdonossá válva - fogalmazott Kollár József, hozzátéve: az önkormányzatok saját ereje kevés lenne a társaság versenyképességének megőrzéséhez.

Az új hajózási szezont változatlan árakon megkezdő Bahart középtávú stratégiájának fontos eleme az ügyfélközpontúság fejlesztése, ennek keretében tavaly javult az utas-tájékoztatás, bővültek a hajózáshoz kapcsolódó szolgáltatások, utas-kedvezményeket vezettek be, és optimalizálták a menetrendet a célállomások rendezvényeihez is kapcsolódva. 2018 márciusától ügyfélközpontot is üzemeltet a társaság - áll a közleményben.