Vincze Balázs elmondta végre, miért tiltotta le az Alföldi-darabot - nem kellett volna

2018. május 30. 12:45 2018. máj. 30. 12:45

Szerinte az nem cenzúra, ha ő eldönti, hogy a darab egyik szereplőjének közéleti megnyilvánulásai miatt az előre lekötött előadást mégsem engedi bemutatni. Arról is beszélt, hogy a negyed semlegességét akarta megőrizni - ezért szoktak ott politikai megmozdulások is lenni, nemde?

Megszólalt végre-valahára Vincze Balázs az Igenis, miniszterelnök úr! című darab letiltása, visszamondása, cenzúrázása (kívánt rész aláhúzandó) kapcsán.

Mint ismert, a jegyek jó 70 százaléka már el volt adva az előadásra, melyet a Kodály Központban tartottak volna május végén, ám egyszer csak a ZSÖK törölte a darabot a repertoárról - mindezt úgy, hogy még az előadás készítőinek sem szóltak erről.

Végül küldtek egy levelet az Átrium Színháznak, de ebben sem volt indoklás a letiltásra.

A helyi és országos sajtó emiatt többször is kereste Vincze Balázst, aki azonban annyit nyilatkozott a Népszavának, hogy nem nyilatkozik az ügyről, mert "hiába is mondana bármit, nem hinnének neki".

A Pécsi STOP-nak, mikor arról kérdeztük a ZSÖK vezetőjét, hogy a Népszavának adott nyilatkozaton túl kíván-e még bármi mást is hozzáfűzni, csak ennyit mondott:

Ááá, semmi.

A Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) nyilatkozatban ítélte el Vincze eljárását.

A Zsolnay Színházat szervező Kiss Mónika (aki az Ördögkatlan Fesztivál egyik főszervezője) a lemondás után jelentette be, hogy akkor ő onnantól nem fogja szervezni a színházi előadásokat a ZSÖK-nek (holott ő indította el 7 éve az egészet).

Az előadást végül Szigetváron játszották el kétszer, Zsedényi Balázs, az Átrium Színház operatív menedzsere a Hír TV-nek így nyilatkozott pár napja:

Elvileg 30 napon belül válaszolniuk kell a mi hivatalos levelünkre, ez körülbelül most fog letelni. Ha nem kapunk választ, akkor igyekszünk majd az általunk vélt jogi helyzetre mondjuk úgy, hogy vagy azt a jogi helyzetet, ami általunk úgy gondoljuk, hogy fennáll, azt megpróbáljuk majd érvényesíteni.

Vincze meg akarta őrizni a Zsolnay Negyed semlegességét

Vincze Balázs most megszólalt a 24.hu-nak, és világos magyarázatot adott, miért is nem lett végül bemutatva a darab Pécsen a Kodály Központban.

Vincze elmondta, "nem véletlenül nem nyilatkoztam eddig a sajtónak, ugyanis nem érzem úgy, hogy különösebben magyarázkodnom kellene azért, hogy az intézményt nem engedem át egy politikai aktivistának."

Szerinte ugyanis Alföldi Róbert politikai aktivista, sokszor viselkedik úgy.

Azt is bevallotta, hogy nem felülről szóltak le neki, maga döntött így, mert ezt a ZSÖK vezetőjeként megteheti.

Arra a kérdésre, hogy akkor miért kellett egyáltalán meghirdetni az előadást, ha aztán lemondták, így válaszolt:

Erre elég egyszerű a magyarázat: mert akkorra született meg a döntés.
(A politikai döntés? - kérdezett vissza a 24.hu munkatársa.)
Nem, egy művészeti intézmény vezetőjeként átgondolt, és így meghozott döntés.

Vincze szerint nem abból lett politikai síkra terelve az ügy, hogy ő visszamondta a darabot, hanem akik azután elkezdtek ennek hangot adni, mint például Berkecz Balázs, aki segített Szigetvárra átszervezni a darabot.

"Vincze: Cenzúra? Milyen cenzúra? Korábban is voltak, most is vannak kritikus hangvételű előadások, és lehetnek ezután is. Bödőcs Tibor estjét is megtartottuk, pedig ő aztán keményen kritizálja a kormányt.

24.hu: Miért van az, hogy Bödőcs jöhet, Alföldi nem?

Vincze: Bödőcs egy éles nyelvű humorista, de nem politikai mozgalmár. Én egyébként Alföldi művészi tevékenységét is elismerem, de nem akarom, hogy a Zsolnay színház ilyen kampányoknak adjon otthont. Nem száműzni akarom a közéletet, hanem azt akarom, hogy az intézmény semleges maradjon, mert a művészet a missziója, és nem az, hogy politikai állásfoglalásokat támogasson."

- olvasható a cikkben Vincze Balázs elgondolása arról, hogy ez miért nem cenzúra.

Segítünk: ha valaki, aki döntéshelyzetben van, egy előadást lemond azért, mert az egyik szereplőnek vannak közéleti megnyilvánulásai, ami neki nem tetszik, az bizony cenzúra. Önkényes, méghozzá.

Az pedig, hogy semlegesnek akarja megtartani a Zsolnay Negyedet, már csak amiatt is vicces, hogy számtalan politikai formáció - de leginkább a Fidesz - bérelte már ki a múltban az E78-as termet és tartott ott politikai fórumokat

- a szerk.

Alföldi Róbertet is megkereste a 24.hu, aki annyit válaszolt Vincze szavaira:

No comment.