Vincze Balázs, az egyszemélyes pécsi Agit-Prop Bizottság?

2018. május 30. 16:27 2018. máj. 30. 16:27

Vincze Balázs szerint ő egyedül döntött úgy, hogy nem kell neki Alföldi Róbert és a darab, amiben játszik, hiába az eladott jegyek. Gyanús, hogy azért némi finom hátszél is segíthette ebben a döntésben.

Mint ismert, jókora, felkiáltójelnek is beillő pontot tett az Igenis, miniszterelnök úr! című fővárosi darab pécsi kitiltására Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. vezetője.

A 24.hu-nak adott interjúban ugyanis végre megszólalt, és kifejtette, azért döntött úgy, hogy nem lehet a darabot Pécsett játszani (mikor már a jegyek jó 70 százalékát értékesítették), mert az előadás egyik szereplője, Alföldi Róbert szerinte politikai aktivista, "gyakran túllép a művészet keretein, aktivistaként működik".

Azt azonban szinte kikérte magának, hogy cenzúrázás lenne, hogy az egyik szereplő általa vélelmezett politikai aktivitása miatt egy egész előadást visszamond. Azzal védekezett Vincze, hogy például Bödőcs Tibor szerepelt a Zsolnay Negyedben, pedig ő sem a kormány barátja - de ő nem politikai aktivista úgy, mint Alföldi.

"Agyamban kopasz cenzor ül"

Akkor szögezzük le még egyszer: ha valaki, akinek döntési jogköre van úgy határoz, hogy egy már leegyeztetett előadást azért nem engedélyez mégsem, mert az egyik szereplője közéletileg aktív, és kiáll és véleményét nyilvánítja bizonyos ügyekben - nos, azt nem lehet máshogy nevezni, mint cenzúra.

Vincze Balázs azt állította, ő saját maga döntött erről, mint a ZSÖK vezetője, mert ő ezt megteheti.

Nem árt ennél a pontnál közbeszúrni Dés László Kossuth- és Liszt-díjas zenész a napokban az Élet és Irodalomban megjelent véleményét. Dés úgy látja, az Alföldi-ügy kapcsán megjelent vélekedés, miszerint ez csak egy vidéki potentát túlbuzgósága, és "fent" nem is tudtak erről, de majd jól felhívjuk a figyelmüket a fontos elvtársaknak - az egy elég durva visszatérés a Kádár- és Rákosi-kor talajára.

"Tehát van egy jól működő, demokratikus, művész- és emberbarát kormány, csak hát annyi dolguk van, nem juthat minden a tudomásukra, nem tudhatnak mindenről, ami széles e hazában zajlik, de majd felvilágosítjuk őket, és akkor minden a helyére kerül. Nahát, ezek a szervilis helyi bürokraták!

Aki akkor élt, emlékszik a „nép” szavára, hogy aszongya: ha ezt a mi Kádár apánk tudná, nem hagyná!

Tudniillik akkor is minden rendben volt, csak azok a fránya túlkapások nem jutottak el Kádár Jánosig.

Uraim, ne csináljunk hülyét magunkból.

A vidéki bürokraták pontosan tudják, mi a dolguk, mert ha nem tudnák, repülnének. Repülnek itt magasabbról is, ha nem úgy táncolnak, ahogy az alcsúti ember (copyright Váncsa) fütyül. Ez ennek az ún. együttműködés rendszerének a lényege. Ez a rendszer velejéig antidemokratikus és bosszúálló"

- fejtegette a cikkben Dés László a nyilvánvalót.

Szándékos károkozás, vagy felülről jóváhagyott lépés?

Arra a tényre is ki kell térni, hogy a jegyek több mint fele már értékesítve volt: Vincze szerint nem érte kár a ZSÖK-öt a lemondással, de azt maga is elismerte, hogy aznapra más programot nem szerveztek a Kodály Központba.

Vagyis készakarva egy előre betervezett bevételt hozó eseményről lemondott a ZSÖK vezetőjeként. Ezt, mint közintézményi vezető, nem nagyon tehette meg anélkül vélekedésünk szerint, hogy valaki nem susogta volna a fülébe, "támogatunk döntésedben, az állami pénzt ugyanúgy megkapod". Ha nem így lett volna, azt akár szándékos károkozásnak is lehetne látni, ha jogi úton gondolkodnánk. Ilyet meg magától egy közintézmény közpénzből eltartott vezetője nem nagyon tesz, mert normális országban ezért nem buksisimi, hanem büntetés jár.

Arra hivatkozni tehát, hogy ő egyedül, mindennel szemben döntött úgy, hogy mégsem kell a darab - nos, az finoman szólva is kétséget ébresztő. (Ebből a szempontból igaza volt Vinczének abban, hogy bármit is mondana az ügyről, úgysem hinne neki senki.)

A Zsolnay Negyed már Márta István idején sem volt politikailag semleges

Vincze Balázs arra is hivatkozott a 24.hu interjújában, hogy lépésével a negyed politikai semlegességét akarta megőrizni.

Csak halkan tennénk hozzá, a Zsolnay Negyedben tartott már politikai fórumot a Fidesz párszor, Bayer Zsolt is alászállt már egyszer, a Jobbik is gyűlésezett még Márta István regnálása alatt, de volt MSZP-s sajtótájékoztató is az egykori gyárudvarban.

Szóval ezzel takarózni elég gyönge próbálkozás.

Megoldás egyelőre nincs. Ha Vincze Balázs lemondana, azzal sem változna sokat a helyzet, mert mindig akad egy újabb ügyeletes Józsi, aki épp a megfelelő ember lehet a megfelelő posztra.