Mozgalmat indított Mellár Tamás, a civilek segítségét keresi

2018. június 7. 12:38 2018. jún. 7. 12:38

Mindenki Pécsért néven egyesületet és mozgalmat indított Mellár Tamás független, a Párbeszéd frakciójában ülő pécsi országgyűlési képviselő, a civilekre kihegyezve. Mellár azt reméli, az ő példájával a jövő évi önkormányzati választáson független polgármester nyerhet Pécsen.

Csütörtökön késő délelőtt a pécsi városháza előtt tartott sajtótájékoztatót Mellár Tamás független, a Párbeszéd frakciójában ülő országgyűlési képviselő, aki egy mozgalom és egyesület elindítását hirdette meg.

Mint elmondta, a Mindenki Pécsért Egyesület és Mozgalom elindításával leginkább a civileket célozza meg, mert azt a tavaszi országgyűlési választás is bebizonyította, hogy az ellenzéki pártok együttműködése mennyire volt jó. Hozzátette, Pécs jobbításában a fideszes önkormányzatra sem lehet számítani, mert többek közt miattuk is tart ott jelenleg a város, ahol.

Mellár Tamás kitért rá, a jövő évi önkormányzati választásra el kell érni, hogy szakértő, független polgármester- és akár több önkormányzati képviselő-jelölt induljon el és győzzön a megmérettetésen.

A reményei szerint széleskörűvé váló mozgalommal nem az a cél, hogy az ellenzéki pártokat kiszorítsák, hanem ezzel akarják rávenni őket egy konstruktív együttműködésre.

A mozgalom egyik célja egy fórum megteremtése, mely a város érdekében működne, a Pécsért gondolkodó emberek egymásra találását kívánja segíteni.

A mozgalmat egy tanácsadó testület is segíteni fogja, akiket Mellár Tamás kért fel erre a munkára.

A testület tagjai:

  • Ágoston Zoltán, író, a Jelenkor főszerkesztője
  • Balogh Robert, író
  • Bod Péter Ákos, közgazdász
  • Getto Tamás, építész
  • Hetényi János, építész és borász
  • P. Horváth Tamás, író
  • Pentz Mihály, vállalkozó
  • Péterffy Attila, vállalkozó
  • Polyák Gábor, médiakutató, egyetemi docens
  • Szűcs Orsolya, jogász
  • Törőcsik Mária, közgazdász, egyetemi tanár
  • Zeller Gyula, közgazdász, egyetemi docens
  • Mellár Tamás elmondta, helyi szinten szeptembertől fog beindulni a mozgalom programszerű működése, amelynek három alappillére lesz.

    Az első a Helyi Ügyek Parlamentje lesz, amelyet vitafórumként kell elképzelni, ahol az állampolgárokat érintő legfontosabb ügyekről lehet eszmét cserélni.

    A második a Civil Akadémia, ahol fontos kérdésekről fognak neves szakemberek előadásokat tartani.

    A harmadik lába a mozgalomnak a Vállalkozói Szalon lesz - magyarázta a képviselő - ahol a gazdaságban érdekeltek gondolkodhatnak közösen arról, hogyan lehet Pécset fellendíteni.

    A Facebookon már működik az egyesület oldala, ahol lehet már csatlakozni támogatóként, önkéntesként és tagként, de majd ha a képviselői irodáját kialakíthatja, akkor ott fogadja majd az érdeklődőket Mellár Tamás. Hozzátette, az irodájából rá lehet majd látni a városházára.

    Zárszóként a képviselő egyik kedvenc zenekarának, a Pink Floydnak egyik slágerét idézte, miszerint "ha összefogunk, akkor megmaradunk, ha megosztottak maradunk, akkor elveszünk." Szerinte ez mindenkinek az érdeke.

    Egy újságírói kérdésre - miszerint nemrég Simon Wintermans a civilek közt hirdetett hasonlót, de az Összefogás Pécsért Egyesület is ilyen jellegű elképzelést jelentett be - Mellár Tamás elmondta, ezekről tudva, de ezektől függetlenül indult el a kezdeményezés. Szerinte minél több civil kezdeményezésre szükség van, az idő meg majd eldönti, hogy kire van szükség. Ő azonban úgy érzi, hogy ha a célok azonosak, és az eszközökben is meg tudnak egyezni, akkor nincs nagy baj. Simon Wintermans-szal beszélt, aki támogatja az elképzelést, de ők inkább az utcai megmozdulásokra koncentrálnak, míg Mellár a kevésbé látványos, háttérben futó munkára esküszik inkább.