Titkolózik a POSZT mögötti cég? Közadatigényléssel járunk utána

2018. június 15. 09:02 2018. jún. 15. 09:02

Eredményes volt a tavalyi Pécsi Országos Színházi Találkozó, bár akadnak még kérdések. Nem tudni, miért alapított tavaly a találkozót szervező társaság két vezetője a Magyar Teátrumi Társaság titkárával közösen egy előadó-művészeti céget, és hogy ez a két cég kötött-e egymással szerződést. Erre nem kaptunk megnyugtató választ.

A 2016-os POSZT még döcögött

Mint ismert, az új vezetéssel felálló POSZT 2016-ban veszteséges volt (és még hitelt is szerettek volna fölvenni), de közben a személyi kiadásai megduplázódtak.

Tavaly cikkünk nyomán közleményt adott ki a szervező POSZF Nonprofit Kft., amelyben arról értekeztek, hogy az előző vezetés volt pazarló - ezt a cég egyik tulajdonosa, a Magyar Színházi Társaság kérte ki magának egy másik közleményben.

Az Aktor Produkció Közhasznú Nonprofit Kft.

Mivel tavaly ősz óta a pécsi önkormányzat tulajdonrészét a ZSÖK vette át, így idén a társaság beszámolói és a mérleg nem kerültek a közgyűlés elé, vagyis a dokumentumok nyilvánosan nem voltak elérhetőek május 31-ig, amikor is a POSZT honlapjára felkerültek.

Éppen ezért idén május 28-án egy kérdéscsokrot küldtünk a POSZF Közhasznú Nonprofit Kft-nek. Többek közt arra az információra is rákérdeztünk, hogy kötött-e tavaly a POSZF az Aktor Produkció Nonprofit Közhasznú Kft-vel szerződést, és ha igen, milyen összegben.

Ezen cég tulajdonosai ugyanis

  • Szűcs Gábor Sándor (aki a POSZF fesztiváligazgatója, egyben az Aktor Produkció ügyvezető igazgatója),
  • Magyar Attila (a ZSÖK gazdasági igazgatója, a POSZF ügyvezető igazgatója);
  • Szabó László (a POSZF-cégben kisebbségi tulajdonos Magyar Teátrumi Társaság titkára);
  • Kővári Andrásné.
  • Az Aktort tavaly április 3-án jegyezték be az e-cégjegyzék szerint (de közhasznúságát már március 3-án megkapta, mikor a létesítő okirat keletkezett), fő tevékenységi köre az előadó-művészet, de ezen kívül még PR, kommunikáció; reklámügynöki tevékenység; utazásközvetítés; egyéb foglalás; összetett adminisztratív szolgáltatás és konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése tevékenységi körökkel foglalkozhat.

    A cég pályázott a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti szervezetek 2018. évi működési támogatására forgalmazói kategóriában, ám pályázatukat szakmai érvénytelenség ("a pályázat szakmai kritériumrendszerének nem felel meg") miatt elutasították egy dokumentum szerint.

    Ugyanígy jártak egy Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa által kiírt pályázattal is, a negyedik fordulóban érvénytelenség miatt kizárták a céget.

    Összességében jól muzsikált a tavalyi találkozó

    A POSZF Nonprofit Kft-nek tehát május 28-án küldtük el a kérdéseket, amikre a 15 napos válaszadási határidő végén kaptuk meg a feletet - íme:

    Értesülésem szerint már megvan a tavalyi POSZT-ról szóló éves beszámoló. El tudnátok-e küldeni, vagy ha nem, úgy kérdezném, mikor kerül fel a honlapra?

  • Már olvasható a honlapunkon.
  • Olyan információkat hallani, miszerint nem ment zökkenőmentesen az éves beszámoló elfogadása. Igaz-e a hír, és ha igen, mi volt a probléma?

  • A jövőben is sikeres POSZT megvalósítása érdekében konstruktív szakmai beszélgetés formáját öltötte a diskurzus. A tulajdonosok barátságos hangvételű beszélgetés keretében a POSZT jövőjéről értekeztek.
  • A POSZF Nkft. a tavalyi évben nyereséges, veszteséges, esetleg nullszaldós volt?

  • Ahogy az éves beszámolóban is olvasható, az Nkft. 14 millió Ft-os eredményt termelt.
  • Hozzányúlt-e a cég a régebbről megmaradt eredménytartalékhoz? Ha igen, mennyit vett ki ebből tartalékból?

  • Nem.
  • Mekkora bevétele és kiadása volt 2017-ben a cégnek? A bevételeknél mennyi volt az állami és önkormányzati támogatás, a szponzori pénz, az esetleges tao-bevétel, a jegyértékesítésből befolyt összeg?

  • BEVÉTEL: 197 729 292 Ft, ebből a jegyértékesítés bevétele: 32 495 573 Ft

    Szponzori támogatás: 2 200 000 Ft

    Önkormányzati támogatás: 70 000 000 Ft

    EMMI: 50 000 000 Ft

    NKA: 35 000 000 Ft

    MMA: 3 500 000 Ft

    Költségek: 183 539 342 Ft

  • Hány néző fordult meg tavaly a POSZT rendezvényein, ebből hányan voltak fizető nézők, és a számuk hogy aránylik a 2016-os adatokhoz viszonyítva?

  • A válasz szintén az éves beszámolóban olvasható.
  • Hozzátennénk még egyszer: a kérdéseket még a beszámolók és egyéb mellékletek nyilvánosságra hozatala előtt tettük fel.

    Természetesen rákérdeztünk cégnév nélkül az Aktor Produkcióra is.

    Igaz-e az a hír, miszerint a POSZF Nonprofit Kft. többek közt egy olyan céggel is szerződést kötött 2017-ben, mely mögött ugyanazok a személyek állnak zömmel, mint akik a POSZF Nkft-t vezetik? Mekkora összegben kötöttek szerződést a céggel?

  • A POSZF NKft. vezetése csakis a magyar törvények szabta keretek között, jogszerűen tevékenykedik a cég érdekében! Ezt a tulajdonosok, a FEB és a könyvvizsgáló is rögzítették megismerve a cég 2017. évi működését.
  • Mivel az utóbbi kérdésre nem kaptunk direkt és egyenes választ, ezért közérdekű adatigénylésben kértük ki a színházi találkozót szervező cégtől a tavalyi évre vonatkozó összes szerződését.