Változatosan éli fel a jövőjét Pécs

2018. június 27. 11:22 2018. jún. 27. 11:22

Ingatlant vesz a város, begyógyul a tájseb, zöldövezet születik a Centrum parkolóban. Remekül hangzik, de már megint milyen áron.

A pécsi közgyűlés legutóbbi ülésén döntött arról, hogy megveszi a godrös-romos területet az Ifjúsági Ház előtt.

A telek magánkézben van, gödör tátongott rajta, és bár most is zöldövezet, kevés örömet lelni benne. Az önkormányzat egy 900 négyzetmétert érintő növényesítési programot álmodott meg a Centrum áruház déli részére, a célra összesen 1,2 milliárd forintot költhetnek.

A magáncég kezében lévő telket ehhez meg kell venni, ennek mikéntjéről zárt ülésen döntöttek a városatyák. A telek bruttó 140 millió forintba kerül. A vételár túlnyomó részét, 105 millió forintot sajna a város idei útfelújításra szánt keretéből kanyarítja ki az önkormányzat.

Persze, nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk, mert amekkora közlekedési káoszt okoztak az elmúlt hetek útfelújításai, talán jobb is, hogy ha nem költ többet a város élhetetlenségre.

Komolyra fordítva persze ez megint csak a jövő egyfajta felélése. Ugyanúgy, ahogy a város Rátgéber álmának, illetve az álma csatornázásának megvalósításába úgy szállt be százmilliókkal, hogy előre fiataloknak szánt CSOK-telkekre, gazdaságfejlesztésre, szociális városrész-rehabilitációra szánt pénzeket költött el.